Már-már hagyományossá vált, hogy az újév első szombatján Németországba látogat a szuperenduró világbajnokság. Ebben az évben is így történt, ahol egyedüli magyarként Zsigovits Norbert is rajtrács mögé állt az Európa kupán. A pálya az előzetes várakozásokkal ellentétben igazán technikás lett, rengeteg kihívással, ami igazán látványos showt ígért a nézőközönség számára. Az Európa-kupa szabadedzésével kezdődött a...
Max Verstappen 2023-ig marad a Red Bull Racing pilótája, a célj pedig nem más, mint a hőn áhított világbajnoki cím megnyerése. A Red Bull ezzel saját magát, és rengeteg rajongót is megnyugtatott, hiszen a csapatot 2016 óta erősítő Max Verstappen körül igencsak izzott a levegő a csapatváltása kapcsán. Nos, úgy tűnik viszont meggyőzték a holland...
Elindult a Dakar Rally, mi pedig felkértük Horváth Lajos „Laller” terepmotorost, hogy szakértőként segítse a munkánkat, és naponta pár mondatban foglalja össze nekünk, ő hogyan látta a kétkerekűek aznapi versengését. Laller KTM-je nyergében kétszer is megjárta a Dakart, és ugyan célba érni nem sikerült neki, így is rengeteg élménnyel, valamint értékes tapasztalattal gazdagodott. A FIM-E...
Lewis Hamilton 2019-ben megszerezte a 6. Világbajnoki címét, ami a Mercedes hatodik vb címét is jelentette egyben. Ha ilyen formában folytatják a munkát, akkor idén valós esélyük lesz beállítani Michael Schumacher rekordját - gondoljunk bele, pár évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottuk, hogy valaki utolérheti Schumachert, most pedig a Mercedes “karnyújtásnyira” van Hamiltonnal ettől. Toto Wolff a...
Még csak alig indult el 2020, Horváth Lajos „Laller” máris egy nagyon komoly eredménnyel gazdagodott. A váci terepmotoros bekerült abba a könyvbe, amely Magyarország legsikeresebb embereit tartja nyilván. Ez a mű nem más, mint a British Enciklopédia. Az enciklopédia egy igencsak ismert és elismert kiadvány, amely a hazai társadalom vezéregyéniségeinek és saját területén maradandót alkotó...
Valentino Rossi elismeri, hogy nyitott lenne a Yamaha szatellit MotoGP csapatához, a Petronas SRT-hez igazolni, ha ezzel meghosszabbíthatja a karrierjét. A Yamaha nehéz döntés előtt áll a gyári csapat 2021-es felállásának kapcsán, mivel a tavaly kiemelkedően teljesítő újonc, Fabio Quartararo erős lobbit folytat a vezetőségnél, ám jelenleg még a Rossi, Maverick Vinales párosnak fix helye...
Sokak számára meglepő bejelentést tettek a franciák: véleményük szerint senki nem tart azon a szinten a 2021-re való felkészülés tekintetében, mint ők. Arra kevés esélyt látnak, hogy már 2020-tól domináljanak, de tény, hogy az egész visszatérésüket a 2021-es szabályváltoztatások inspirálták, és az első pillanattól kezdve készülnek rá: „Ez egy hatalmas lehetőség nekünk, ennek megfelelően rengeteget...











