Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint "eldöntött tényként kell kezelni", hogy ha lesz is az idén Forma-1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni. A...
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint "eldöntött tényként kell kezelni", hogy ha lesz is az idén Forma-1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni. A...
Miközben a sportvilág brutálisan behúzta a kéziféket, addig egy maroknyi kis csoport nem hajlandó lemondani a szenvedélyéről. Az utolsó mohikánok között megtaláljuk Horváth Lajos „Lallert” is, aki járványhelyzet ide, csúszó...
SimRace 2 Real néven indul E-sport bajnokság Magyarországon valódi autóversenyzők részvételével, akik a járvány miatt most igazi autókban nem versenyezhetnek. "A bajnokságot a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség gyorsasági szakága, a...
Azt már tudni egy ideje, hogy teljesen átalakítják a 2020-as WTCR naptárt, és a mezőny idén nem utazik Ázsiába. Az Eurosport Events és az FIA törli az idénre tervezett négy...
"A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) iránymutatása szerint augusztustól lehet tervezni Magyarországra nemzetközi autóverseny-sorozatok futamait, ebből adódóan júliusban talán már elindulhatnak az országos bajnokságok" - mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti...
Az MNASZ elnöksége a mai napon ülésezett és döntést hozott a versenynaptárral kapcsolatban. A szövetség vezetése folyamatosan figyelemmel kíséri és példamutatónak tekinti a kormányzati intézkedéseket. Elkötelezett célunk a minimumra csökkenteni...
Szujó Zoltán lett a a Hungaroring E-sport Bajnokság hangja! Majdnem egy éves szünet után újra élőben közvetít autóversenyt Szujó Zoltán. A népszerű kommentátor Michelisz Norberttel párban a Hungaroring E-sport Bajnokság...
Talmácsi Gábor szerint lesznek futamok idén a gyorsaságimotoros-világbajnokságban, de nagy kérdés, hogy mennyi. "Egyelőre inkább halasztják a futamokat, az idény pedig akár átnyúlhat a jövő évre is" - mondta az...
A június 28-ra tervezett Formula 1-es Francia Nagydíjat is valószínűleg el kell halasztani, miután Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontjának végén. A bejelentés szerint május 11-ig...
A sportminiszteri tisztet is ellátó osztrák alkancellár elképzelhetőnek tartja, hogy a tervezett július 5-i időpontban megrendezzék a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat Spielbergben. "Nem vagyok felelős a verseny megszervezéséért, de úgy gondolom,...