Három év után távozik posztjáról a Forma–1-et irányító hármas egyik tagja, Sean Bratches, aki ezek után már csak tanácsadóként segít a sorozat kereskedelmi ügyeiben. Miután a Liberty Media három évvel ezelőtt felvásárolta a Forma–1-et, három részterületet osztottak fel három szakember között. Ebből a háromból az egyik, Sean Bratches lett, akit a kereskedelmi ügyekért felelős igazgatóvá...
A McLaren hétfőn este jelentette be, hogy Alonso "nagyköveti" szerződése az év végén nem lett meghosszabbítva, ami annyit jelent, hogy a kétszeres világbajnok, spanyol pilóta, már nem tevékenykedik a McLaren nagyköveteként. Nem volt felhőtlen a viszony, ha visszatekintünk kicsit: lapozzunk vissza a kezdetekhez, a 2007-es szezonhoz, ahol Alonsonak elég hamar sikerült összerúgnia a port a...
január 19. egy mérföldkő volt az életemben. Hiába szenvedek súlyos motorsport függőségben, a kétkerekűek szakágai, így az X-Trial Világbajnokság is valamiért kimaradt az életemből... eddig! Ez a motorozásnak olyan alfaja, melyben egy rendkívül nehéz akadály pályát kell megmászni és teljesíteni a versenyzőknek, időre, a lehető legkevesebb hibaponttal. Ilyen kapható, ha például a betonelemek teljesítése során...
Helmut Marko nemrég a német Motorsport-Totalnak tett nyilatkozatában beszélt Max Verstappennel való első találkozásukról. Köztudott, hogy a Red Bull korábban is meg akarta szerezni a holland tehetséget a Junior programba, azonban Jos sokáig ellenállt. Végül 2014 év végén sikerült megegyeznie a két félnek és a 2015-ös szezontól Max Verstappen a Toro Rosso pilótája lett. Ez...
Március 12 és 15 között az Incheba Expo területén kerül megrendezésre a motorkerékpár- és hajó kiállítás Pozsonyban. Több mint 10 országból érkeznek majd kiállítók a szlovák fővárosba, így a motorok szerelmesei biztosan találnak majd kedvükre valót, hiszen az országban értékesített motorkerékpárok nagy része megnézhető lesz, amelyek közül a legkedveltebb márka a Honda. Aki esetleg a...
Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke szerint, Esteban Ocon érkezése új lendületet ad a csapatnak 2020-ban, és a Mercedesnél tesztpilótaként szerzett tapasztalatai is jól jönnek majd nekik. A 2019-es szezont kihagyó francia tehát egy év szünet után visszatér a királykategória mezőnyébe, miután a Renault gyári csapata lecsapatott rá, és szerződtette Daniel Ricciardo mellé. Most Cyril...
Nem kapkodták el a szervezők, de véglegessé nyilvánították a rekord számú, 20 futamot tartalmazó 2020-as szezon menetrendjét és annak helyszíneit. Magyarország neve sajnos még nem szerepel a listán, de ami késik az nem múlik (legalábbis remélem). Ennek megfelelően a szezon előtti tesztek időpontjai is fixálódtak, február 7-9 között Sepangban, február 22-24 között pedig Katarban edzenek...
Forma-1 akkreditált újságíróként sokáig nem értettem: ugyan mi újat tudna mutatni egy szezont lekövető dokumentum sorozat? Aztán megnéztem a „Hajts a túlélésért” első évadát, és szó szerint hanyatt vágtam magam. Elképesztő kameratechnika, lenyűgöző szuperlassítások, halandó szemének ez idáig láthatatlan pillanatok, és emóció minden mennyiségben - egy olyan alkotás, amit minden Formula-1 fanatikusnak látni kell! Tömören...












