Az év egyik, ha nem a legkiélezettebb kvalifikációját vártuk, és nem is kellett csalódnunk. A Szahíri Nagydíj időmérő edzése igazi tűzijátékot hozott, amely végén Bottas indulhat a poleból. Az időmérő edzést megelőzően már elkönyvelhettünk egy vesztest, hiszen a Haas beugrójánál motort kellett cserélni, így szegény Pietro Fittipaldi karriere első F1-es versenyét hátrasorolással kezdi majd meg....
Folyamatosan mondják le vagy halasztják a versenyeket – az elmúlt hetekben ez már-már megszokottá válik. Szalay Balázs szerint azonban nem ez a legnagyobb baj… 2008-ban már átéltünk valami hasonlót, a gazdasági válság az összes sportág közül talán az autósportot érintette a leginkább – az autóipar válsága miatt. Most azonban még súlyosabb a helyzet. „A 2008-as...
A Motorsport Világtanács döntése értelmében világbajnoki státuszt kap az FIA tereprali sorozata, amelyet 2022-ben írnak ki először az A.S.O.-val karöltve – a francia cég az elkövetkező öt évben a sorozat exkluzív promótere lesz. A döntés ennek a nagyon népszerű és látványos szakágnak a fejlődését szolgálja, főleg, hogy a Dakar Rally is bevonódik a sorozatba, hiszen...
Október 23-án hétfőn, piros betűs ünnepnapon tartották a 2023-as szlalom bajnokság évzáró futamát. Kecskeméten, a Birizdo Gokart Stadionban korán reggel már sok autó állt a depóban, hiszen a jubileumi futamra rég nem látott versenyzők is visszatértek, hogy együtt versenyezhessenek és ünnepelhessenek. 112 nevező várta a rajtot kiváló időben, 20-22 fokban. A Századik A Szervezők is...
Aki a sportszakmában dolgozik újságíróként, az jól tudja, nagyon kevés a haladó szellemű, az igazi perspektívát az együttműködésben látó publicista. A Váci Napló ezen a héten elhunyt főszerkesztő/tulajdonosa egy ilyen kolléga volt. Biztos vagyok benne, hogy sokan és sokat köszönhetnek Furucz Zoltánnak. Nincs ezzel másként a sportvilág, és jómagam sem. Hosszú ideje tevékenykedem a hazai...
A mögöttünk hagyott hétvégén Piliscséven adott randevút egymásnak a hazai kétkerekű off-road motorsport krémje, ugyanis a népszerű pályán rendezték a „Királyválasztót”. Ez egyben a Magyar Endurocross Bajnokság utolsó versenye is, ahol a hazai sportolók mellett külföldi menők is szépszámmal tették tiszteletüket. Az óriási és nívós mezőnyben természetesen ott volt Liszka Roland, a Laller Racing Dakar...
Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző abban bízik, hogy augusztus végén, vagy szeptember elején elindulhat a kontinentális sorozat, amely a koronavírus-járvány miatt nem kezdődhetett el. A 35 éves szombathelyi pilóta az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, mivel a kamion Eb futamaira nincsenek megkötve televíziós közvetítési szerződések, és az események megrendezése a helyszínre kilátogató nézőkre...
Habár az utolsó pillanatig reménykedtünk benne, hogy az eredetileg tervezett időpontban megtarthatjuk az idei Automobil és Tuning Show-t, a koronavírus kapcsán kialakult nemzetközi helyzet miatt, hosszas gondolkodást, az illetékes hatóságokkal, valamint kiállítóinkkal történt egyeztetést követően fájó szívvel, de azt a döntést kellett meghoznunk, hogy az idei Automobil és Tuning Show-t idén egy őszi időpontra halasztjuk. ÚJ...







