Szalay Balázsék elvesztették az összes támogatójukat!

Folyamatosan mondják le vagy halasztják a versenyeket – az elmúlt hetekben ez már-már megszokottá válik. Szalay Balázs szerint azonban nem ez a legnagyobb baj…

2008-ban már átéltünk valami hasonlót, a gazdasági válság az összes sportág közül talán az autósportot érintette a leginkább – az autóipar válsága miatt. Most azonban még súlyosabb a helyzet.

„A 2008-as válság semmi volt ehhez képest, hiszen az autógyárak leállították a termelést, az alkatrész-beszállítók nem szállítanak, az autógyárak pedig sorra mondják fel a szerződéseket, hiszen a marketingbüdzsé csökken ilyenkor leghamarabb. Néhány hét leforgása alatt egymás után veszítettük el a támogatóinkat, még az Opelt is, amellyel lejárt a szerződésünk, és tizenhat év után először nem tudtuk meghosszabbítani. Őszintén megmondom, a mai napon egyetlenegy szponzorunk sincs” – mondta az eddig 14 Dakar ralin induló Szalay Balázs.


A pilóta elmondta, nagy valószínűséggel a gyári csapatok nagy része kiszáll majd az autósport minden szakágából – legalább egy-két évre –, egyszerűen azért, mert nem lesz más választásuk, és nagyon, nagyon lassan költözik majd újra élet az autósportba.

„Nagyon nehéz lesz innen felállni, s most nem elsősorban a sportról beszélek, hanem globálisan a gazdaságról. Mert sokan mennek majd csődbe, nagy lesz a munkanélküliség, a cégeknek nem lesz pénzük, és az autósport lesz az egyik utolsó, amelyre piaci alapon pénzt szánnak majd. Én sem tudom, hogy milyen versenyre tudunk majd egyáltalán elmenni az idén és jövőre…” – mesélte a pilóta.


Szalay azt még hozzátette: a csapatát mindenképp szeretné együtt tartani, hiszen az elmúlt több mint húsz év alatt számtalan kalandon, nagy győzelmen és nehéz helyzeten mentek át együtt, s ez egységgé kovácsolta őket.

Ajánlott cikkek