Nem is olyan rég még az összes feltörekvő fiatalnak, szimulátorversenyzőnek, vagy akár a pályája elején járó pilótának a Forma-1 volt az álma. Mostanság viszont egyre gyakrabban hallani, hogy ezeknek a srácoknak a figyelme radikálisan irányt váltott, sokukat már jobban érdekli a WEC, a GT autózás, vagy éppen a NASCAR VILÁGA… Miért történik ez? Teleki Armonddal...
Ugyan a Nyír1Baja sajnálatosan lemondásra került, a szervező a sok befektetett munkát megmentendő tereprali tesztet tart a verseny színhelyén. 20 km, hat technikás szelektív szakasz - erre számíthatnak a terepmotorosok a mai napon. Ez ugyan nagyon messze van egy teljes versenytávtól, sőt még egy szakasztól is, Laller mégis boldogan gurul végig a teszten: „Hagyományai vannak...
A MAMS (Magyar Motorsport Szövetség) tereprali szakágának frissen megválasztott szakágvezetője volt a Spíler sport televízió Go Bike névre hallgató motoros műsorának vendége. Horváth Lajos „Laller” mesélt a kinevezéséről és a jövőbeni célokról is. A feladat nem egyszerű, hiszen a szakág összefogása társadalmi munkában zajlik, teendője pedig az új seprűnek egyébként is bőven akad. Ennek ellenére...
A világjárvány továbbra is terjed Marokkóban, így a királyság területén nagyon nehéz bármilyen eseményt is szervezni, ami nehéz helyzetbe hozta a marokkói tereprali világkupa-futam szervezőit is. Mivel számukra is az egészség megőrzése a legfontosabb, a marokkói helyzetet értékelve – és elsősorban a helyi lakosság érdekeit szem előtt tartva – úgy döntöttek, hogy a 2020-as versenyt...
Noha még csak márciust írunk, a Laller Racing Dakar Team csapatvezető/motorosának már jó ideje megkezdődött a 2022-es versenyszezon. „Laller” nemsokára a nyeregbe felpattanva is nekilát az idei évnek, elsőként a Riverside Baja-nak. Horváth Lajos számára nem csupán az lesz különleges érzés, hogy Magyarország talán legnagyobb kétkerekű terepralis csapatát viszi harcba, de ettől a versenytől már...
Tim Gábor kezében már félig ott van a karrierjének hetedik bajnoki trófeája, már csak két versenyt kell teljesítenie a csehországi Brno pályán és megszerezheti az FIA Swift Cup Europe 2021-es bajnoki címét. A vanyarci versenyző már 2020-ban is elhódította az FIA Swift Cup Europe bajnoki címét és idén a cím megvédésére készült. Sok új rivális...
A regnáló FIA Swift Cup Europe bajnok Tim Gábor 16 pontos előnnyel várta a bajnokság harmadik hétvégéjét, melyet az osztrák Salzburgringen rendeztek az elmúlt hétvégén. Már az első versenyen nagy hátrányba került egy baleset miatt, de végül sikerült szépítenie, sőt a záró harmadik versenyt meg is nyerte. Az osztrák pálya már sok sikert hozott Timnek,...
A 2020-as FIA Swift Cup Europe Európa-Kupa bajnoki cím megnyerésével Tim Gábor már a hatodik bajnoki trófeáját gyűjtötte be. A vanyarci születésű pilóta idén a bajnoki cím megvédésére készül. Az FIA Swift Cup Europe a 2020-as szezonjában Tim Gábor 14 futamból hetet megnyert és szinte az összes futamon dobogóra állt. Végül a záró...







