Ünnepi hétvégé jön a magyar motorsport fanatikusoknak, hiszen egy esztendő elteltével újra hazánkba látogat a világ legnagyobb és legszínvonalasabb teremenduro cirkusza. A budapesti MVM Domeban rendezett eseményen ráadásul többek között egy magyar fiatalért is szoríthatunk!
Ő Liszka Roland, a Laller Racing Dakar Team fiatal tehetsége, aki a junior világbajnokság mezőnyében a bajnokság féltávján túl is stabilan őrzi a harmadik helyezését. Az esemény rangját jól jelzi, hogy a mostani verseny lesz minden idők legtöbb nézője előtt lebonyolított rendezvénye, ami nem csupán szakmailag, de a látványvilágban is sok újdonságot és különlegességet ígér. Plusz fénytechnika, még több füst, a pályán pedig az eddigiektől eltérő módon homok is lesz lefektetve, ami tovább bonyolítja majd a versenyzők dolgát. Egy nappal az esemény előtt már egyre több képet, videót láthatunk a nyomvonalról, de Liszka Rolandnak eddig tetszik, amit lát.
„Nekem a kedvenc pályám az általában gyors, de természetesen ennek is van egy határa. Ha túl technikás, azt én annyira nem preferálom, mivel nekem nem megy. Ez a pálya első ránézésre elég jól néz ki. Szerintem nagyon jól sikerült. Ha így meg is lesz építve, akkor én várom, hogy odakerüljünk. Számomra attól lesz igazán különleges ez a helyszín és ez a pálya, hogy sokezer honfitársam ül majd a lelátón, és fog nekem, nekünk magyaroknak szurkolni.” – nyilatkozta Roland.
A Hungarian Motorsport Academy által is támogatott versenyző egy kisebb sérüléssel bajlódik, ez már az előző, román versenyen is hátráltatta őt, de a várakozások szerint most szombatra már lényegesen jobb lehet a helyzet. Roland elmondása szerint a hazai környezet miatt nem helyez magára extra terhet, ugyanakkor természetesen szeretné a legjobbját nyújtani, és mellette kiélvezni az MVM Dome várhatóan lélegzetelállító atmoszféráját.
A junior világbajnokság hivatalos programja szombaton 12h-kor kezdődik a szabadedzésekkel, Liszka Roland szereplését ITT tudjátok nyomon követni.
Fotó: TRP Hungary