Száguldás Kakucson

Három hét elteltével folytatódott a Magyar Szlalom Bajnokság. Május 2-án a Kakucs Ringen küzdöttek meg a pontokért és dobogós helyezésekért az indulók. A megszokottnál népesebb mezőny, összesen 106 versenyző ült a volán mögé.

A depó területe lassan megtelt az érkező csapatok versenyautóival, a szervizautókkal és a kísérő járművekkel.

Miután elfoglalták helyeiket, kezdődhetett a felkészülés. Kerékcserék, szélvédő tisztítás és a szokásos előkészületek.

Minden versenyző az épített pályához alkalmazkodott.

A Sződy fivérek is a megszokott rutinnal kezdték versenynapjukat:

„A lacházi pálya után most egy épített vonalvezetésen fogunk menni. Gyorsan rollerrel végiggurultunk a pályán, többek között azért, mert időhiányunk volt reggel. De úgy látjuk igazán sok bójasor nincs, azonban a kanyarívek bőven elegek a nehézségeknek. Ki kell tapasztalni még az edzésen. Mindenesetre ez egy gyors átlagsebességű verseny lesz most. ”– véleményezte a pályát Szabolcs és Zsolt.

A gépátvétel közben rollereztek pályabejáráson a fiúk, külön-külön. Így időt nyerve a kis kétkerekű gurulásával. Majd a versenyzői eligazítás után az edzésen ismét vendégeiket autóztatták meg. Lacháza után Kakucson is.

Versenykörök

Szabolcs 28-as rajtszámmal indult és első körét jónak érezte:

„Az első köröm egész jó volt, meglepően jó ritmusú a pálya. A bójákkal sincs semmi nehézség, a kanyarívek jók, de a gumibálák igen veszélyesek. A tempó viszont fontos. Ezen még lenne mit csiszolni, jobb köridő fontos lesz a továbbiakban.” – osztotta meg első tapasztalatait Szabolcs. Körideje 2:03:722 ezredmásodperc lett.


Zsolt az 58-as rajtszámmal indult. Igen jó köridővel ért célba:

„Elég jó köröm volt, az edzés után éreztem, hogy minden összejött, erre az előttem haladó versenyző vélhetően nem ment ki a célba, hanem belekezdett még egy körbe. Utolértem, persze lelassítottam és máris új rajtot kaptam a Szervezőktől. De már nem ment olyan jól a felmelegedett gumikkal az úgymond pótkör. Ennek ellenére még viszonylag jó köridőm lett, de nem vagyok maradéktalanul elégedett.” – mesélte csalódottan Zsolt a történteket. Körideje 01:57:712 mp lett.

A második körben Szabolcs rontott. Hiába érezte jobban mért körét, sajnos ez a célban csak 02:04:115 mp lett, négy tizeddel lassabb, mint az első köre.

Zsolt szinte ugyanúgy vezetett, az óra 01:57:871-et mutatott.

Egy rövidebb ebédszünet után már a szél is enyhült. Eső is csak kétszer szemerkélés formájában hullott, de a versenyt nem befolyásolta. A napsütés ha szakaszosan is, de kellemesé tette a délutánt az aszfalt is melegedett valamennyit.

A harmadik körben Szabolcs köre szintén 2:04-esre sikeredett:

„Próbáltam még bátrabban menni, és ahol csak lehetett lecsípni az időből. Vezetéstechnikailag rendben is volt, de egyszerűen köridőben nem akart javulni. Nem tudom az okát, valahol időt vesztek, körről-körre. Bosszant, de még van egy kör hátra.” – mondta Szabolcs, akinek körideje 02:04:389 mp lett.


Zsolt 1:57 közepére vezette az autót:

„A lehető legjobb íveken autóztam, így egy picit, de tudtam faragni az időmből. Gyorsultam, ha csak pár tizedet is.” – mondta elégedettebben Zsolt. A köridő minimálisan, de három tizeddel jobb lett: 1:57:506 mp.

A négy futamot ahogy tervezték, meg is tartották, így a negyedik körben Szabolcs és Zsolt is a legjobbat autózta a versenynapja során. Szabolcs 02:03:461, amíg Zsolt bemenve 57 alá 01:56:961 mp-cel ért célba.

Eredmények

Azonban ezeknek a köridőknek az összesítése alapján nem fértek fel a dobogóra a Sződy fivérek. Jelenleg meg kellett elégedniük a negyedik és ötödik hellyel, amikkel azonban értékes pontokat szereztek a széria hármas (S3) kategóriában.

A bajnoki második versenynap összefoglalója Szabolcstól és Zsolttól:

„Ezen a napon volt eső, szél és napsütés, igazi tavaszi változékony idővel. Ez nem befolyásolta a napot, így a versenykörök problémamentesek voltak. Jó pályán mehettünk, kissé trükkösebb volt a megszokottnál, hiszen itt minden évben kétszer van futamunk. Mégis ki kellett tapasztani és a köridejeink nem mindig mutatták, mégis sikerült megtanulni és néha gyorsulnunk is. Sajnos Szabinak nem ment valahogy annyira, egyszerűen nem volt ma olyan versenyképes, hibátlan vezetése ellenére. Zsolt lőtávba került a harmadik helyet illetően, de még nem volt elérhető. Tempósabb futam volt, valahogy nem sikerült annyira hoznunk a jó köridőket. Pontokat azért szereztünk, szám szerint ötöt (Zsolt) és négyet (Szabolcs). Autónk megfelelően működött semmilyen problémánk nem volt. A mai napon mi is felköszöntöttünk Édesanyánkat, ahogy a legtöbben Anyák napján. Két gyors pálya után most várhatóan két lassabb futam következik, reménykedünk jobb eredményekben és kis időkülönbségekben.” – nyilatkozták a Sződy fivérek.

A következő verseny június 6-án lesz Dunaújvárosban. Ez a helyszín 2020-ban kerül be a versenynaptárba és egy nagyon jól sikerül versenynap után jogosan várják vissza az indulók. A versenynap után természetesen beszámolunk a Sződy fivérek versenynapjáról.

Fotók:

Track Racing

 

Ajánlott cikkek