Abiteboul: Sokat köszönhetünk Ricciardonak

Eddig is sok szó esett a javuló Ranaultról, azonban a vasárnapi versenyen elért eredménynek köszönhetően kilenc év után ismét a francia gyártó egyik pilótája állhatott a dobogóra. Cyril Abiteboul szerint ez az eredmény Daniel Ricciardo nélkül nem jöhetett volna össze.

„Engem nagyon sokszor megkérdőjeleztek a döntésem miatt, hogy őt szerződtettem, főleg mert ő úgy döntött, hogy a McLarenhez szerződik. Fontos volt rácáfolni a kritikusokra, megmutatni nekik, hogy miért volt ez logikus lépés. Talán a tavalyi szezonban csalódás volt, és lehet, hogy korábban érkezett, mint kellett volna. Ugyanakkor nem minden nap adódik lehetőséged szerződtetni egy olyan versenyzőt, mint Daniel Ricciardo. Én továbbra is úgy hiszem, hogy akkor ez volt a helyes döntés, és a csapat ma nem tartana itt, ha Daniel nem csatlakozik hozzánk.

Hálásak lehetünk az együtt töltött évekért. Az előző egy nagyon fájdalmas szezon volt, mindannyiunkat próbára tett. Ma már sokkal jobb a helyzet, és Daniellel képesek vagyunk ilyen eredményekre, ami mindent elmond. Tudom, hogy a kommunikációnk egy kicsit negatív volt, amikor kiderült, hogy nem marad a csapattal, de ez csak amiatt volt, mert őszinték voltunk, és nem gondoltuk át a kommunikációt.”

Ricciardo döntése is érthető volt, hiszen a Renault már a tavalyi szezonra is sokkal nagyobb javulást ígért, azonban ezt nem tudták teljesíteni. Házon belül pedig ki is alakult egy kis vita, mikor Ricciardo bejelenetette szezon előtt, hogy távozik a csapattól és a McLarenhez szerződik. Azóta ennek a konfilktusnak semmi jele nincs, sőt Ricciardo ugyan úgy viszi a hátán a csapatot, és az idei szezonra össze is kapta magát mindenki, aminek a gyümölcse most a Nürburgringen elért dobogó lett. Nyilván az egyik Mercedes nem tudta befejezni a futamot, és ez is kellett ahhoz, hogy Ricciardo dobogóra álljon, ennek ellenére szemmel látható a Renault fejlődése. 

 

forrás: Motorsport Week

Ajánlott cikkek