Aston Martin: Cél a győzelem!

Lawrence Stroll jelezte, az Aston Martinnal való együttműkodés célja egyértleműen a királykategória meghódítása. Győztes típusnak tartja magát, de tisztában van azzal, hogy ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni. Az eddigiek alapján ki lehet jelenteni, hogy ha lassan is, de lépked előre a csapat, Sebastian Vettel leigazólása pedig ismét új lendületet adhat nekik.

Stroll 2018-ban vette át a Racing Point csapatát, ami 2021-ben már Aston Martin néven fut tovább. A sikerek eddig sem kerülték el a csapatot, több dobogós helyezés után a Török Nagydíjon Lance Stroll megszerezte a pole pozíciót, Bahrainben pedig Perez nyert életében először Forma 1-es versenyt. A BBC-nek adott nyilatkozatában ezek is szóba kerültek, de a fő téma a jövő év volt és az Aston Martinnal való szoros együttműködés.

„Mint mindegyik vállalkozásom esetében, a célom most is a győzelem. Az F1-ben a sikerért évekig kell dolgozni, de egyik üzlet sem egyik napról a másikra épül föl. Most szeretnénk majd ott folytatni, ahol tavaly abbahagytuk, csak erősebben. Több dobogónk is volt, és egy győzelmünk is. Szeretném, ha idén még több dobogónk lenne, és újabb egy-két győzelmünk. Lépésről lépésre akarunk küzdeni az egyre több győzelemért. Azt mondtam, itt vannak az új szabályok 2022-re, mi pedig azért vagyunk itt, hogy nyerjünk. Tudom, hogy mindenki ezért van itt, de én megadhatom az ehhez szükséges erőforrásokat. Mi mást kellene tennünk, hogy bajnokok legyünk? Andy (Andrew Green – technikai igazgató) azt mondta, nem hiszi, hogy sokat kellene változtatni”

Ezek alapján kijelenthető, hogy a célok megvannak, az új érában pedig minden elem a helyére kerülhet, ha Lawrence Stroll tervei szerint haladnak tovább a dolgok. 

Ajánlott cikkek