Nem véletlen, hogy Max Verstappent folyamatosan kérdezgetik a vezetési technikájáról, hiszen a 23 éves pilóta egy igazi szupertehetségnek számít, nem véletlenül került a Formula 1-be már 17 évesen. 22 gokartbajnoki címmel a zsebében vágott neki a formula autós karriernek, majd egész gyors léptekkel került az F1-be. Gyakran téma, hogy mitől ilyen gyors az esőben, honnan ismeri fel ennyire jól a versenyszituációkat, ezeket általában a gokartos időkre vezeti vissza. Most ismét egy fotos dolgot emelt ki.
„Versenyzőként nem számít, hogy az autó alulkormányzott, túlkormányzott, a pálya csúszós vagy éppen tapad. Folyamatosan változtatni kell a vezetési stílusodon, hogy alkalmazkodni tudj. Ha valakinek nincs meg ez a képessége, sosem lesz igazán gyors és jó pilóta. A gokartos időktől egészen az F3-ig vagy attól függ, ki milyen utat jár be, folyamatosan csak tanulunk. Az autó minden hétvégén egy kicsit máshogyan viselkedik, szóval ehhez is hozzá kell szokni.”
Az eddig is egyértelmű volt, hogy nem elég pusztán gyorsnak lenni. A nyers tempó mellé kell, hogy gyors és helyes döntéseket hozzon egy pilóta, illetve a lehető leghamarabb tudjon alkalmazkodni bármi is történik a pályán. Verstappen egyébként már 119 versenyen indult a Formula 1-ben, ebből a számból kiindulva már egy tapasztalt versenyzőnek számít fiatal kora ellenére is. Ez azért fontos, mert az idei szezonban sokat hozhat a konyhára a Red Bullnak, hiszen Sergio Perezzel majd egy rutinos, gyors párost alkathatnak.