Végre eljött a tervezett szabadság ideje, és mint minden évben, most is felmerült a kérdés: hol nyaraljon az ember? Minden évben más-más égtáj felé vesszük az irányt kishazánkban. Idén Nyugat-Magyarország lett a cél, azon belül is az Őrség. Egyik legeldugottabb kis falut kerestük fel, annak is egy zsákutcáját, közvetlenül az erdő szélén. Nyugalomra, csendre és...
Nemrégiben Nagytarcsán vendégeskedett az Enduro Európa-bajnokoság mezőnye, ahol nem túlzás azt állítani, hogy minden szem a Laller Racing Dakar Team sportolójára, Liszka Rolandra szegeződött. Liszka pedig nem illetődött meg a rá nehezedő nyomástól és az elvárások terhe alatt, sőt, a hazai közönség által nyújtott flow csak úgy repítette őt előre. A verseny első, szombati napján...
2025 augusztus 15-én már 13. alkalommal indul útjának a Mozdulj Közhasznú Egyesület szervezésében a látássérülteknek szervezett Balatonkerülő tandemkerékpár túra. Idén nemcsak egy újabb tandemtúrát indítunk útjára az esélyegyenlőség jegyében, hanem valami sokkal mélyebbet: egy utazást a múltba – és egy lendületes gurulást a jövő felé. És hogy mi köze van mindehhez a Laller Racing Dakar...
Ötvenharmadik autóstalálkozóját tartotta meg az American Car Club Hungary, Alsónémediben az Öreg-Tónál. A szervezők, valamint a tó gondnoksága elképesztően kitettek magukért, ugyanis a térségre pár nappal korábban brutális vihar csapott le: villanyoszlopokat döntött ki, fákat csavart ki. A hétvégéhez közeledve szerencsére az időjárás is kegyessé vált. Jómagam először látogattam el ide, bár a tó és...
Az esemény házigazdájaként minden alkalommal nagy lendülettel, fáradhatatlan attitűddel állok fel a színpadra - a célom pedig az, hogy mindenkit, minden kedves meghívottat megszólaltassak. És a rendezvény végeztével általában konstatálom, hogy ez egyszerűen fizikai képtelenség… 2024 óta van szerencsém speakerként tevékenyen kivenni a részem Márta János egyre növekvő kiállításából, bemutatni a motorsport világ legkülönbözőbb szegleteiben...
Az elmúlt hétvégén zajlott a Magyar Enduro Bajnokság nagytarcsai fordulója, ahol a váci Laller Racing Dakar Team remek eredménnyel zárt. Ám a szépen csillogó kupák mögött fogcsikorgató, véres küzdelem zajlott. A csapatot szokás szerint a Torma Luca, Torma Balázs, Féja Szabolcs, Tisza Olivér tengely képviselte, őket egészítette ki a magát hobby kategóriában megmérető, élete első...
Az eseményen a sok-sok meghívott vendég, kiállító, autó/motorsportos résztvevő mellett kiemelt szerepet kapott Teleki Armond is. A nagyszénási eseményre Székesfehérvárról érkező GrindVR professzionális szimulátoros szolgáltató ugyanis egy nyeremény felajánlást tett a rendezvényre kilátogató közönségnek, ebben kapott szerepet a NASCAR sorozatra gyúró Armond és Tóth Tamás gokartversenyző is. A képlet vegytiszta volt: a két pilóta öt-öt...











