Az F1-es szabadedzés idején még szemerkélt az eső, de a Formula 2-es szabadedzés idejére már teljesen felszáradt a pálya, így a versenyzők nagydíj hétvégi körülmények között gyakorolhattak az új, 18 colos Pirellikkel.
A szezon előtti tesztek rég voltak, az azóta tartó hosszú szünet se segített, így a királykategóriához hasonlóan a Formula 2-es mezőny tagjai is szorgosan gyűjtötték a köröket a legelső másodperctől kezdve. A legnagyobb eseményt a szabadedzés során az első teljes F2-es szezonját töltő Marino Sato okozta, aki egy megpördülést követően a kavicságyban maradt, így a japán pilóta nem tudta folytatni a körözést. Amíg a Trident autóját mentették ki, addig piros zászló volt érvényben, de az osztrák pályabírók gyorsan dolgoztak, és a kényszerszünet nem tartott tovább 2-3 percnél. Emellett természetesen voltak elfékezések, pálya elhagyások, de szerencsére a mezőny megúszta autó törés nélkül.
Meglepően gyorsak voltak az újoncok, amit a legjobban mutat, hogy a szabadedzést a tavaly még F3-ban versenyző Yuki Tsunoda nyert meg. Egy gyakorlás eredményéből még nem szabad komolyabb következtetéseket levonni, de egy biztos, a Carlin japán versenyzőjére érdemes lesz odafigyelni, hiszen a Red Bull és a Honda támogatását élvezi, nem hiába sokan a következő japán F1-es versenyzőt látják benne. A Top 3-ba befért még a tapasztalt olasz, Luca Ghiotto, és a szintén újonc, a Ferrari Versenyző Akadémiájának tagja, Marcus Armstrong. Rajtuk kívül a legjobb tízben végzett még Zhou, Lundgaard, Drugovich, Shwartzman, Daruvala, Gelael, Deletraz.
Az első 13 versenyző 1 másodpercen belüli köridőt ért el, így az izgalmi faktor adott a ma délután 5 órakor kezdődő időmérőhöz, melyet az M4 Sport élőben közvetít.
Forrás: Formula 2