Üres lelátók, hatalmas fölény, változatlan erőviszonyok. Nehéz megtalálni a Forma–1 2020-as idényének pozitív oldalát, de van neki.
Amikor év elején elkezdődtek a téli tesztek, senki nem számított arra, hogy ilyen értelemben lesz őrült szezonunk. Számolgattunk, várakoztunk, csak néztük az időket és próbáltuk megfejteni, melyik csapat kaphatja el a Mercedest. Az elmúlt években a Ferrari tűnt a legnagyobb kihívónak, 2017-ben és 2018-ban konkrétan harcban is voltak a világbajnoki címért, de a Red Bull is szépen odaért 2019-re. Arra lehetett számítani, hogy a Mercedes nem felejt majd el autót tervezni, de bizakodtunk, hogy hátha idén elkaphatja valaki a németeket.Aztán jött a koronavírus és keresztülhúzott minden várakozást. Bezártak a gyárak, folyamatosan halasztották a szezonkezdést, ameddig csak lehetett.
Az idény végül nyár közepén elkezdődött, természetesen nézők nélkül, de a várt Red Bull- vagy Ferrari-csoda nem érkezett meg. Sőt, a Ferrari olyan szenvedést mutat be, amit évek óta nem láthattunk az olaszoktól, a Mercedes pedig ismét talált valamit, amivel elléphetett a mezőnytől, nem is akárhogy. Négy futam után Hamilton 30 ponttal vezeti a világbajnokságot, a rajongók legnagyobb bánatára pedig más csapat labdába se rúghat. A Red Bull egy autóval, Verstappennel a volán mögött próbál harcolni, a Ferrari pedig, úgy tűnik, Leclerc tehetségére számíthat csak idén. Bár két dobogót összeszedett a monacói, de a teljesítményüket elnézve a Scuderriának jelenleg köze nincs a dobogóhoz. Vettel szempontjából mondhatni mindegy, hiszen év végén távozik a csapattól, ellenben Alex Albonnal, aki most a Red Bullnál az életéért küzd. A csapat végtelenül türelmes vele, új versenymérnököt is kapott, de Verstappen tempóját nem tudja felvenni.
A legszomorúbb, hogy a 2021-es szabálymódosításokat is eltolták 2022-re, ami alapján az a kép rajzolódik ki, hogy jövőre sem lesz sokkal izgalmasabb szezonunk, sőt, azt lehet mondani, hogy ez felkészülés a jövő évi szezonra. Lehet pár hónap múlva szerencsésnek érezzük majd magunkat, hogy nem 20-21 futamon keresztül néztük ezt a dominanciát, de nézzük a jó oldalát: lesz Imola, Mugello, Nürburgring. Nagy összegben nem fogadnék a Mercedes ellen, valószínűleg sima szezont látunk idén, de legendás, igazi old school-pályák jönnek majd, amit minden autósport-rajongó kedvel.
Azaz ennek a szezonnak is meglesz a maga szépsége, Hamilton pedig épp történelmet ír a szemünk előtt, tehát annyira csalódottak mégsem lehetünk.
Új Szó