Rendhagyó kezdettel indul a 2020-as autósportszezon, így a Magyar Szlalom Bajnokság is. A tervezett április eleji kezdés két hónappal eltolódott, az ok természetesen itt is a világjárvány és az ezt megelőző óvintézkedések. A Track Racing csapata és két versenyzője, Sződy Szabolcs és Sződy Zsolt a hosszú szünet után részletezik a szezon előtti időszakot.
RaceVloggers: Azt hiszem, nem volt még példa arra, hogy május végén ülünk le arról beszélgetni, hogy mit csináltatok a szezonkezdet előtt, mit vártok az évtől, és a többi…
Szabolcs: Valóban, ilyen még nem történt. Az előző évi bajnokságot október közepén fejeztük be, azóta eltelt bő fél év, a tervezett négy és fél hónap helyett. A normál menetében mindig március közepén vagy végén már készen állunk a nyitófutamra. Most viszont várnunk kellett, közel két hónapot.
A Szervezők időben jelezték, hogy nem indul a bajnokság, az első két futamot törölték is. Mivel töltöttétek ezt a várakozó időszakot?
Zsolt: Mivel tervben volt nyáron egy nagyobb autó felújítás, így ezt most előrevettük. Azt persze nem tudtuk, hogy pontosan mennyi idő lesz a várakozás, de elkezdtük a javításokat. Az kihagyás épp elegendő volt rá, és így elkészültünk az első versenyre. Nem unatkoztunk, mindig volt/van mit csinálni!
Min kellett dolgozni az autón?
Szabolcs: A már részben javított kaszni és alváz készült el teljesen. A karosszériás csinálta a fő munkákat, mi pedig befejeztük az alvázvédelmet és festést. Utána a szokásos munkálatok jöttek, amiket évről-évre megcsinálunk. Tisztítások, olajcserék, apróbb javítások, legvégül a 2020-as dekoráció következett. Természetesen a verseny felszereléseit is összekészítettük, de ez már rutinból megy.
Hát igen, a rutin meg az évek. Idén 20 éve versenyeztek…
Igen, ha nem is korban, de a versenyzésben pont húsz éve nyomjuk a gázt. Emlékeim szerint az első versenyünk az ezredforduló márciusában volt, akkor debültáltunk. Ez a Műegyetem-rakparti szlalomverseny volt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és lépésről-lépésre fejődtünk. Mivel idén nincs főszponzorunk, ezért autónk díszítésére most ennek a jubileumnak a tervezett logóját ragasztottuk fel.
Térjünk át a múltból a jövőbe. A kerek évforduló évében milyen terveitek vannak?
Szabolcs: Jól megkavarta ez a vírushelyzet az idei évet. Először az ember kedvetlen volt, az is kérdéses volt, lesz-e egyáltalán bajnokság. Viszont ennek ellenére is tettük a dolgunkat és vártunk a döntésekre. Annyiban a kényszerszünet előnyünkre vált, hogy több időnk volt a felújításokra, felkészítésre. Reméljük teljes szezon lesz, bár terv szerint most hat futamos lesz az idei bajnokság. Motiváltak vagyunk, ugyanúgy állunk a bajnoksághoz, mint előtte mindig. Eredményeket tekintve nem bocsátkozunk jóslatokba, azonban továbbra is a dobogó a cél.
Partnereitek és támogatóitok nagy része továbbra is mögöttetek áll. Sőt, még gyarapodtatok is!
Zsolt: Igen, ezt már tavaly fixáltuk. Három szponzorral kevesebb lett, de egy újabb médiatámogató viszont jelen lesz idéntől az életünkben és az autónkon is! A RaceVloggers, azaz ti, kedves szerkesztők!
Sok sikert kívánunk nektek, jó versenyeket, eredmény és élménydús versenyszezont. Nyomjátok keményen, vigyázzatok magatokra!
Szabolcs és Zsolt: Köszönjük szépen, Nektek is hasonlókat!