Guerrieri nyerte a WTCR első futamát a Hungaroringen

Az argentin Esteban Guerrieri (Honda) nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi fordulójának vasárnapi első futamát a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festival keretében.

A 35 éves versenyző mögött az összetett pontversenyt vezető francia Yann Ehrlacher (Lynk&Co) lett a második, míg harmadikként az argentin Néstor Girolami (Honda) ért célba. A legjobb magyar eredményt Tassi Attila (Honda) érte el, ő ötödikként zárt.
   

A szombati időmérő edzés után a versenybíróság több büntetést is kiosztott, így némiképp átalakult a vasárnapi futamok rajtrácsa. Az első versenyt Tassi a negyedik, Boldizs Bence (Cupra) a 10., a világkupa-címvédő Michelisz Norbert (Hyundai) a 14., Kismarty-Lechner Gábor (Cupra) pedig a 19. helyről kezdhette meg. Boldizs rajthelye azt is jelentette, hogy a Zengő Motorsport versenyzője a második futamon majd az első kockát foglalhatja el.
    

A rajtnál a Zengő Motorsport spanyol pilótája, a második kockából startoló Mikel Azcona nagyon beragadt, több helyet veszített, miközben a pole pozícióból induló Guerrieri megtartotta a vezető helyét, ám Ehrlacher azonnal szorongatni kezdte. Tassi negyedik maradt, de az első kör végén Girolami megelőzte.
    

A verseny felénél, a hatodik körben Michelisz kiállt a boxba, közben az első három helyen Guerrieri, Ehrlacher, Girolami volt a sorrend. Tassi az ötödik, Boldizs a 16., Kismarty pedig a 20. pozícióban száguldott.
   

 A hajrában Michelisz – körhátrányban – visszatért a pályára, az élen változatlan volt a sorrend, Tassi pedig Azconával küzdött nagyot és megtartotta az ötödik pozíciót. Boldizs a 16., Kismarty a 20. helyen ért célba, Michelisz egy kör hátránnyal 21. helyezettként zárt.
    

A WTCR mogyoródi fordulójának programja 12.15 órakor a második versennyel folytatódik a Hungaroringen.

Végeredmény, 1. futam (12 kör, a dobogósok és a magyarok):
———————————————————
1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 23:12.376 perc
2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk&Co) 0.500 másodperc hátrány
3. Néstor Girolami (argentin, Honda) 1.105 mp h.
…5. TASSI ATTILA (Honda) 2.318 mp h.
…16. BOLDIZS BENCE (Cupra) 12.346 mp h.
…20. KISMARTY-LECHNER GÁBOR (Cupra) 40.052 mp h.
21. MICHELISZ NORBERT (Hyundai) 1 kör h.

MTI

Fotó:A későbbi győztes argentin Esteban Guerrieri, az ALL-INKL.DE Muennich Motorsport pilótája Honda Civic TCR versenyautójával (elöl) és a későbbi második francia Yann Ehrlacher, a Cyan Performance Lynk& Co. pilótája Lynk&Co 03 TCR versenyautójával a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyének első futamában a mogyoródi Hungaroringen 2020. október 18-án. MTI/Kovács Tamás

Ajánlott cikkek