F1 : Sima, de szerencsés győzelemmel Lewis Hamilton nyerte az Emilia Romagna Nagydíjat

Jó versenyzőnek szerencséje is van: ezt a tézist támasztotta alá Lewis Hamilton ezen a vasárnap délutánon, ami langyosan indult, de izgalmas véget ért.

Drámamentes rajtot vett a mezőny, Valtteri Bottas kapta el legjobban a startot, de Max Verstappen is résen volt, bebújt Lewis Hamilton mellé, és második helyen fordult el. A negyedik Pierre Gasly is szépen megcsinálta az indítást, de Hamilton gondoskodott arról, hogy ne kerüljön elé a francia: nemes egyszerűséggel kivezette őt a kerékvetőre. Ezt a kis performanszt Daniel Ricciardo köszönte szépen, és átvette Gasly rajthelyét. Hátrébb Sebastian Vettel kaszálta el Kevin Magnussent, a dán front szárnya bánta a találkát. Lance Stroll saját magával tette ugyanezt.

Szegény embert még az ág is húzta: a kilencedik kör végén Gasly rádióüzenetet kapott, hogy ki kell állnia a versenyből… A 14 kör környékén elkezdődtek a kerékcserék, Antonio Giovinazzi nyitotta a sort, majd őt követte Charles Leclerc, aki egy elévágással próbálkozott meg Ricciardóval szemben. Kisvártatva megérkezett a boxba Max Verstappen, aki kemény keveréken folytatta a versenyét. A hollandot természetesen rögtön lereagálta a Mercedes, Bottas is megkapta a keményeket.

Közben Hamilton az élre került, és kint maradt a közepeseken, megpróbálta elnyújtani az etapját, hogy ilyen módon faragja le a hátrányát, és visszajöjjön a meccsbe. A brit folyamatosan leggyorsabb köröket autózott, miközben Bottas sokkoló hírt kapott: valahol megsérült az autójának a padlólemeze. A finn minden kanyarban időt veszített Verstappenhez képest, míg Hamilton már egy kiállásnyit autózott össze magának.

És akkor jött az, amit már annyiszor láthattunk az elmúlt években… Hamilton (bitang tempója mellett) óriási szerencséje: Esteban Ocon Renaultja kezdett el füstölni, a pilóta leparkolta azt egy füves holttérben. Virtuális biztonsági autó következett, amely pont kapóra jött Hamiltonnak, hogy időveszteség nélkül teljesítse a kiállását. Pontosan ez is történt, ráadásul Bottasnál időközben az is kiderült, hogy nem is padlólemeze sérült, hanem a második kör óta beszorult törmelék lassította őt.

A Mercdedes másodikszámú pilótája szenvedett, az egyensúlyát vesztett autójával egyre több helyen mutatott be csúnya elfékezéseket, Verstappen köszönte szépen ezt, és nagy csata után átrágta magát, és megszerezte a második helyet – sokáig azonban nem örülhetett a holland pilóta. Tíz körrel a vége előtt defektet kapott a 33-as autó, és a dobogó második foka helyett a sóderágyban végezte. Safety car fázis következett, amely alatt megdöbbentő képsorokat láthattunk: George Russel gumimelegítés közbe csúnyán falhoz csapta a Williamsét, meghosszabbítva ezzel az amúgy sem rövid pauzát. Közben a boxutcában is zajlottak az események, Stroll fékezte el a beállását, elütve az egyik szerelőt. Többen is kihasználták a lehetőséget, és a boxba hajtottak, így tett a szenzációs felzárkózást produkáló Sergio Perez is, aki a harmadik helyről állt ki friss keverékekért.

Az újraindítás után Hamilton és Bottas mögött Ricciardo próbálkozhatott előrébb kerülni, és az utolsó körökre konzerválódni is látszott ez a sorrend. Perezék eltaktikázták magukat, és lemaradtak, ellenben az Alpha Taurival remek versenyt futó Daniil Kvyat a negyedik helyre tornászta fel magát, és még a dobogó legalsó fokára is felcsillant egy halvány reménysugár. A kavarodás ellenére a sorrend már nem változott, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas révén kettős győzelem, és újabb konstruktőri VB-cím született. Nagy dicséret illeti még Daniel Ricciardót, aki a harmadik helyen végezve újabb dobogót hozott a Renaultnak! Lennénk is, meg nem is Cyrill Abiteboul helyében…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Forrás: FansBrands

Ajánlott cikkek