Noha több éles gyakorláson is túl van már Fernando Alonso, a Renault F1 Team régi-új pilótája még koránt sem gyűjtött a hosszú kihagyása után elég kilométert. Pláne nem az aktuális versenytechnikával.
Ez most változik, hiszen a spanyol mind az FIA, mind az F1 részéről zöld jelzést kapott, így részt vehet a december 15-én rendezett, az idei szezont lezáró fiatalok tesztjén. Alonso több fórumon is hangot adott az elégedetlenségének, mely szerint rendkívül kevés az a felkészülési lehetőség, amely nagy általánosságban a pilóták rendelkezésére áll.
Sokáig billegett, hogy az illetékesek engedélyezik-e ezt az extra lehetőséget a spanyol világbajnoknak, hiszen Fernando Alonso sok mindennek nevezhető, de újoncnak semmiképp sem. Végül győzött a józan ész, így a versenyző ott lehet Abu Dhabiban, Cyril Abiteboul pedig nagyon hálás az elöljárók pozitív döntéséért:
„Örülök, hogy engedélyezték számára a plusz tesztlehetőséget. Elegendő autóban töltött idő nélkül senki sem képes felkészülni egy versenyszezonra, még akkor sem, ha az illető egy világklasszis kétszeres Forma-1-es vb-győztes. Fernandónak szüksége van a kilométerekre, ez az alkalom lesz a következő lépés a visszatérésében. Eddig is mindent beleadott, erőn felül dolgozott azért, hogy 2021-ben a tőle megszokott nívót lássuk majd. Mindenkinek próbál segíteni, és a szurkolóknak is szeretne a kedvére tenni, mert nem csupán a versenyzés, de ők is nagyon hiányoztak neki az elmúlt időkben.” – nyilatkozta a francia istálló csapatfőnöke.
Fotó: Cadena SER
Forrás: FansBrands