Dakar Rally 2020 – a második nap egy bennfentes szemével

Elindult a Dakar Rally, mi pedig felkértük Horváth Lajos „Laller” terepmotorost, hogy szakértőként segítse a munkánkat, és naponta pár mondatban foglalja össze nekünk, ő hogyan látta a kétkerekűek aznapi versengését.

Laller KTM-je nyergében kétszer is megjárta a Dakart, és ugyan célba érni nem sikerült neki, így is rengeteg élménnyel, valamint értékes tapasztalattal gazdagodott. A FIM-E Európa bajnoki címet nyert és az NVSZ által 2018-as Év Motorsport Versenyzőjének választott pilóta így értékelte a Dakar nyitónapját:

“A második napon 393 km várt a pilótákra, amiből 26 km összekötő és 367km volt a mért szakasz. A mai nap egy kicsit különleges volt, mert a maratoni szakasz várt az elit kategória versenyzőire. Ez azt jelenti, hogy amikor célba értek, csupán tíz per idő van szerelni a motort, méghozzá saját magának. Utána zárt helyre teszik a motorokat, ahol reggelig már senki nem nyúlhat a járművekhez…

Ez különös pikantériát ad az egész versenynek, mert két versenynapon keresztül kell beosztani a gumikat és a technikát is. Plusz van még egy hátráltató tényező ami, valószínű, hogy a nagyokat fogja érinteni: az idei évtől színezett itinerekkel mennek a pilóták, amit csak a rajt előtt kapnak meg. Ezzel a rendezők kizárják, hogy a nagy csapatok készülni tudjanak egy kartográfus segítségével a következő napra.

A mai táncot Toby Price kezdte, mivel ő volt a tegnapi győztes, ez egy kis könnyebbséget adott a nagy rivális Ricky Brabek előtt ( már ha a Dakaron egyáltalán beszélhetünk könnyebbségről…), aki láthatta a nyomait.

A két éllovas versenyző nyomában a többiek is erőre kaptak, a tegnap gyengén szereplő Yamahák és a Hondás armada is elkezdtek muzsikálni. Féltávnál Barreda állt az élre, Price 13:32, Brabec 10 perc, Walkner 7 perc hátrányban követték őt. A folytatásban 214 km-nél Ross Branch, a tavalyi év újonca állt az élre, és a végén be is húzta ezt a szakaszt. A két határon túli magyar honfitársunk a 140 indulóból az 50., illetve a 120. helyen zárta a napot.”

 

2.nap

1. R.Branch

2. S.Sunderland +1:24

3. P.Quintanilla +2:21

2. nap abszolút

1.Sunderland 7:05:22

2.Quintanilla +1:18

3.Benavides+1:32

5.Brabec+4:11

9. Price+7:34

49.Gyenes Mani+1:59:45

118. Saghmaister Gábor +5:19:33

Ajánlott cikkek