Aston Martinként folytatja a Racing Point! – Formula 1

2021-től Aston Martin néven folytatja az F1-es szereplését a Racing Point, miután pénteken hivatalossá vált, hogy Lawrence Stroll részesedést vásárolt a brit Aston Martin autógyárban.

Ezt az információt egyébként a londoni tőzsde által kiadott dokumentumok erősítették meg. Mivel a Racing Point hivatalosan is az Aston Martin gyári csapatává válik, így az is eldőlt, hogy az idei szezon végén a Red Bull szakít a brit céggel, és a jövő évtől kezdve már nem működnek együtt.

Az Aston Martin nem nevezhető újoncnak egyébként, hiszen korábban már megfordultak az autóversenyzés királykategóriájában. 1959-ben és 1960-ban összesen 11 nagydíjon vettek részt. Legjobb eredményüket az első évükben Angliában és Portugáliában elért hatodik pozíciójuk jelentette. 

 

Így tehát egyel több gyári csapat már biztosan lesz a 2021-es rajtrácson. Ez részben jó hír. Bár Strolléknál amúgy sem okoz gondot a pénz, de az Aston Martinnál dolgozó szakemberek, gyári csapat támogatása, fejlesztések nagyon hasznosan lesznek a csapatnak. Szinte biztos, hogy egy komolyabb lépést tehetnek majd előre, azonban ehhez időre lesz szüksége mindkét félnek. Az F1-ben nagyon fontos az összhang, a jó csapatmunka, kiváló szakemberek és a tehetséges versenyzők. Nagy része eddig is rendelkezésükre állt, de a nagy áttörés sohasem következett be. Bár nehéz megjósolni, hogyan fog alakulni a két fél kapcsolata, de egy gyári támogatás mindig hatalmas előnyt jelent egy csapat számára.

Ajánlott cikkek