Vettel: Jöhetnek az azonos autók!

Sebastian Vettelt kérdezték, milyen ötlete lenne a közelgő németországi program színesítésére. Ahogy Vettelt ismerjük, természetesen volt is ötlete a négyszeres világbajnoknak ezzel kapcsolatban, például az  éppen a Nürburgringen rendezett verseny, ahol a DTM legendás autóját (A BMW M3 E30 mellett) a  Mercedes 190 E-t használták F1-es versenyzők az átalakított pálya megnyitója alkalmából 1984-ben. Ez a verseny leginkább arról lett emlékezetes, hogy olyan legendák indultak rajta, mint Niki Lauda, Alain Prost, vagy épp Ayrton Senna.

Vettel szívesen kipróbálná magát a többi F1-es versenyző ellen azonos, de nem F1-es autókban, de szerinte ez nem lenne megvalósítható. Korábban a Race Of Champions-ban volt erre példa, de az sem nagy, épített versenypályán zajlott, hanem stadionokban. „Élvezetes lenne, és támogatnám is, a lenne lehetőségünk akár túraautókkal és keményen versenyezhetnénk. De nem tudom, hogy nem rontaná-e túlságosan az F1-es show-t…” utalva arra, hogy izgalmasabb versenyek lehetnének, mint az F1-ben.

Vettel mellett Carlos Sainz is támogatná, ha azonos feltételek mellett versenyezhetnének: „Én szeretnék közel azonos feltételekkel megküzdeni velük, egy Forma–1-es autóval, de nem lenne ellenemre más sem. Versenyzőként mindig látni akarod, mire vagy képes a világ leggyorsabb autójával, és ez jelenleg a Forma–1.  Jó lenne, ha  egy nap azonos F1-es autót vezethetnénk, hogy kiderüljön, ki a leggyorsabb, de valószínűleg erre nincs sok esély.”

Valószínűleg a rajongók is támogatnák Vettel és Sainz ötletét, de sem a gyártóknak, sem az FIA-nak nem lenne érdeke ilyen lépéseket tenni, de az új szabályok talán szorosabbá tehetik majd a mezőnyt.

Ajánlott cikkek