Tápióbicske – Liszka Roland motocrossban is letette a névjegyét!

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték a Magyar Motocross Bajnokság soron következő fordulóját, ahol a Laller Racing Dakar Team szakágak között kalandozó versenyzője is rajthoz állt. És hű szokása szerint dobogóra is állt!

Roland küzdelmes futamokat tudhat maga mögött, de a lendülete továbbra is töretlen. Lassan már egyetlen magyarországi off-road sorozat pódiumceremóniája nem múlik el az ő részvétele nélkül:

„Az időmérőm nem sikerült valami fényesen. Ami a motocrosst illeti, sajnos nem erősségem még az egykörös tempó, ezen még dolgoznom kell. Az első futam rajtjánál aztán azonnal sikerült ledolgoznom az összeszedett hátrányt, és egészen a kategóriám harmadik helyéig küzdöttem fel magam. A második futamon gyengébben startoltam, sokat rakkoltam, egy ízben még el is estem. Harcos egy futam volt, amelyben végül újfent sikerült a harmadik helyen végeznem. Másodjára benne volt egy erősebb szereplés lehetősége, de ennek ellenére összességében szerintem jó hétvégét zártam, amelynek tapasztalatai bizonyosan az épülésemet szolgálják majd.” – vonta le a konzekvenciákat a fiatal sportoló.

Liszka Roland nem pihenhet sokat, hiszen szombaton már a somogybabodi endurocross bajnokin húzza majd a gázt, amelynek eseményeiről természetesen mi is beszámolunk!

Ajánlott cikkek