SIKER: Laller és csapata ezúttal a sportpályán kívülről is serleggel távozott

Szeptember 2-án rendezték meg Vácon a a XIX. lecsófesztivált, ahol a már jól megszokott hagyományokhoz hűen lecsó és lecsó jellegű étkeket főző csapatok mérkőztek meg egymással.

A Vác város főterén megrendezett eseményen több előadóművész és sportoló is megmutatta magát, hasonlóképp tett a Dakar Rallyt kétszer is megjárt Horváth Lajos „Laller”, aki ezúttal viszont nem a csapatával képviseltette magát. A helyiek által jól ismert és közkedvelt motorversenyző ezúttal vállalkozásának munkatársaival, a Laller Car Service-al jelent meg, hogy megméresse magát. Most nem kellett hosszú mért szakaszokat motorozni napokon keresztül, a cél „csupán annyi volt”, hogy a Laller Caros fiúk-lányok a lehető legjobb lecsót főzzék, és közben minél több pénzt gyűjtsenek össze a jótékony célokat szolgáló rendezvénynek. A nevezési díjakból, szponzorációból, valamint kóstolójegyekből összegyűlt bevételek mellé végül a Laller Car csapata is odatette a saját maga részét:

„A harc ezúttal igencsak sportszerűre sikeredett, hiszen minden csapat helyezése hozzájárult ahhoz, hogy a szervező Vendégvárók Váci Egyesülete minél több pénzt ajánlhasson fel jótékony célokra. Noha ez már a XIX. alkalom volt a sorban, de a Laller Car Service csapatának csupán mégis a legelső. Ezért is vagyok nagyon büszke a kollégáimra, akikkel együtt elhoztuk az Ambrus Tibor vándorserleget. Ez azt jelenti, hogy mi lettünk a legtöbb adományt gyűjtő csapat, amely címet egy éven át büszkén viselhetjük! Boldog vagyok, hogy ilyen csapattal dolgozhatok együtt a mindennapokban.” – nyilatkozta a cég/sportvezető Horváth Lajos, aki ezúttal a sportpályán kívül is bizonyította, hogy remekül képes összefogni a rá bízott embereket.

 

Ajánlott cikkek