Szemerkélő esőben, csordogáló forgalommal a pályán kezdődött el a 35. Magyar Nagydíj első szabadedzése. Amit láttunk, abból a legnagyobb jóindulattal is nehéz mást kikövetkeztetni, mint a Mercedes és Lewis Hamilton fölényét.
A nehézkesen beinduló élet első látványosságát az ezen az szabadedzésen Kimi Raikkönen helyére beülő Robert Kubica szolgáltatta. A lengyel a boxutcából kihajtva forgott meg az első kanyarban, de kisebb hibákat mások vétettek, amelyek betudhatók a folyamatosan változó intenzitású esőnek.
Már a gyakorlás elejétől a két Mercedes nevét olvashattuk az időtáblázat tetején, Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast pedig ezúttal is a Racing Point autói szorongatták – ez a későbbiek folyamán sem változott. Az elméletileg a legnagyobb kihívónak számító Red Bull nem muzsikált erősen, a vezérpilóta Max Verstappen nem tudott egy jó kört sem összerakni, ráadásul az egyik legígéretesebb próbálkozása alatt Nicolas Latifi fel is tartotta.
A Ferrarik hozták a már-már megszokott, visszafogott formájukat, de legalább most vastagon az első tízben végeztek. A Renault bizakodhat, az előzetes számításaikat beváltva Daniel Ricciardo a top 5-ben kormányozta a sárga-feketéket a Hungaroringen.