Talán nincs is olyan off road motoros, vagy a szakág iránt vonzódó fanatikus Magyarországon, aki ne tudná, mi történt Liszka Rolanddal. Anno egyedüliként írtam meg, miken ment keresztül Roland, és a kilátástalanságában is milyen szilárdan hitt abban, hogy majd újra a nyeregbe ülhet.
Nos, ez a nap – nevezzük csak visszatérésnek – korábban eljött, mint bármelyikünk hitte volna. És megint csak MAGAM állok itt, csak én veszem a fáradtságot arra, hogy megkérdezzem Rolandot, hogyan élte meg ezt az újabb – nyugodtan kijelenthetjük – sporttörténelmi tettét? Már magában véve az is CSODA, hogy valaki egy ekkora baleset és sérülés után újra motorra ül, nemhogy rögtön egy nemzetközi, bajnoki futamon teszi ezt, amit ráadásul meg is nyer… És akkor itt engedjetek meg nekem egy költői lábjegyzetet: Ilyenkor HOL VAN a hatalmas sportország HATALMAS SAJTÓJA, a mainstream médiumok tömkelege, hogy megénekeljék a sikert, bemutassák a televízióban, hallassák a rádióban, print lapokban azt, aminél különlegesebbet még lámpással sem találni a jelen magyar (motor)sportban?
A „kollégák” figyelmébe ajánlom: Liszka Roland NEM AKÁRKI. A Laller Racing Dakar Team versenyzője az egyetlen magyar off road pilóta, aki világbajnoki helyezést tudott elérni egy FIM sorozatban. Roli a megszámlálhatatlan hazai bajnoki címe mellett a SuperEnduro GP vb összetett harmadik helyezésével olyat rakott le az asztalra, olyasféle sporttörténelmi tényt hajtott végre, amit gyaníthatóan még évtizedekig senki sem tud majd űberelni. Ha csak ő maga nem teszi. Mert ez a célja! És ha valakit nem lehet a céljaitól eltántorítani, az pontosan Liszka Roland…
„Négy hónap kényszerpihenő után egy magyar bajnoki futamon tértem vissza, külön pikantériát adott a dolognak, hogy a versenyt Szlovákiában rendezték. Az első éles bevetés előtt csupán 5-10 alkalommal motoroztam, így őszintén bevallom, sokkal gyengébb eredményre számítottam. Persze a mutatott formám koránt sem volt tökéletes, viszont a helyzethez mérten úgy gondolom, hogy nem kell szégyenkeznem. Még messze vagyok a korábbi önmagamtól, de nagy pozitívum, hogy mindenféle rossz érzés és félelem nélkül tudtam húzni a gázt. Csupán akkor vettem vissza, amikor fáradni kezdtem, ez meg is mutatja, hogy leginkább kondícióban éreztem meg a hosszú kihagyást.
Nagyon örülök annak, hogy a magyar értékelést mindkét nap sikerült megnyernem, szombaton pedig a teljes mezőnyben is én voltam a leggyorsabb versenyző. Vasárnapra már jóval nagyobb lett a por és megkaptuk magunk elé a szlovák első osztály végét, így sokat motoroztam vakon. De, ami a lényeg, hogy élveztem a versenyzést, nagyon jó volt ismét a nyeregbe pattanni, átélni egy rajtot, küzdeni kicsit az elemekkel. A győzelem pedig hab azon a bizonyos tortán, és talán egy iránymutatás is, hogy jó úton járok. Örülök, hogy zökkenőmentesen vettem az akadályt, összességében minél több versenyen szeretnék részt venni, hogy az esztendő végén induló SuperEnduro GP rajtjáig összeszedjem magam. Merthogy tudjátok… A céljaim nem változtak, ugyanazok lebegnek a szemem előtt, mint korábban bármikor.” – összegzett Liszka Roland.
Erős szavak, erős gondolatok ezek, egy ERŐS EMBERTŐL.
Tóth Krisztián Márk
Fotó: Miller Photostudio
