„LELEPLEZÉS”: Utolsó előttiként itt a Williams is!

Nem kis blamával, de végül bemutatkozott a 2021-es Williams is. A csapat rendhagyó módon, egy letölthető applikáción át szerette volna prezentálni a FW43B névre hallgató autóját. Az appot viszont feltörték, és idejekorán kiszivárgott az új járgány…

Ennek ellenére Wokingben nem búsultak, és a kellemetlenségeket levetkőzve minden elérhető platformon gyorsan közzétették a stúdióképeiket. Azóta már az első bejáratáson is túl vannak, a George Russell és Nicolas Latifi a mostanság rettentően leterhelt Silverstone-ban vitte pályára az új gépet. Ebből az alkalomból a csapat vezetése is nyilatkozott, Jost capito ragadta meg az alkalmat, hogy beszéljen az új küllemről, és az istálló céljairól:

“Az a hullámvölgy, amelyen a Williams keresztülmegy, megszokott folyamat egy ekkora márka életében. A történelmi sikerek és győzelmek motiválnak bennünket, de nem lehet csupán erre felépíteni a jelenkort. Ebből az okból változtattunk a festésünkön is, amelyben megtalálható a Williams gén, de egyúttal a jövőbe is mutat, táplálkozik a múltból és fenntartja a motivációt, őrzi a tüzet. A célunk az, hogy visszatérjünk a mezőny elejére: hosszú út lesz, amelynek még csak a legelején járunk, rengeteg munka vár még ránk. De az autót látva boldogok vagyunk, jó irányba tartunk, és folytatni fogjuk a fejlődést!” – mondta motiváltan Capito.

A gyökeresen megváltozott Williams jól illik az eddigi autóleleplezések/változások képébe, reméljük, hogy a 2021-es versengés legalább olyan sokszínű lesz, mint amilyen maga a mezőny.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Williams Racing

Forrás: FansBrands

Ajánlott cikkek