Decemberben Lewis Hamilton saját bevallása szerint egyik álmát váltotta valóra azzal, hogy tesztelhetett egy MotoGP gépet Valenciában. Úgy tűnik, most a Ferrari fiatal tehetsége, Charles Leclerc is hajlana ebbe az irányba.
„Szeretnék kipróbálni és vezetni egy MotoGP-gépet, mert általánosságban szeretem a motorokat, de nem tudom, hogy a Ferrari benne lenne-e. Először engedélyt kellene kérnem tőlük, és nem tudom, hogy a csapat megadná-e” – nyilatkozta Leclerc a SpeedWeek.com lapnak.
Később egy kérdésre válaszolva azonban az is kiderült, hogy az autóversenyzésen belül is kipróbálna más szakágakat: „Miért ne? Bár, hogy őszinte legyek, megszállottja vagyok a Formula-1-nek, így inkább több nagydíjon indulnék a szabadidőmben. De ha valami mást kellene választanom, akkor az a rali lenne.”
Úgy tűnik, hogy a fiatal monacói ( a legtöbb versenyzőhöz hasonlóan ) folyamatosan keresi az adrenalint, bár, mint tudjuk, Ferrari pilótaként erre nem lesz túl sok lehetősége.