Aki a harmadik szabadedzés és a hétvége eddigi képe alapján komoly pénzt tett a Red Bullra, az most jól járt. Max Verstappen ellentmondást nem tűrő tempóval húzta be az első helyet a Francia Nagydíj kvalifikációján!
Külön pikantériát adott az időmérőnek az FIA és a FIFA „remek” koprodukciója, amelynek hála a Francia Nagydíj kvalija és a budapesti magyar-francia labdarúgó EB csoportmérkőzés egy ugyanazon időben kezdődött. Ennek bizonyosan mind a francia, mind a magyar szurkolók örültek…
A Q1 nem hozott meglepetést, a szokásos továbbjutókat és kiesőket könyvelhettük el, az izgalmakat ezúttal Yuki Tsunoda szállította: a Japán versenyző egy kigyorsításon elvesztette autójának farát, és a pálya egyik legrosszabb pontján állt a falba, piros zászlós fázist okozva. Alig indult újra az etap, rövidesen Mick Schumacher is húzott egy pirosat, és be is rekesztette a Q1-et. Nicolas Latifi, Kimi Raikkönnen, Lance Stroll, Nikita Mazepin pedig követte Tsunodát, és kiesett.
A Q2 első mért köreit Lewis Hamiton kezdte a legjobban, nyomában szorosan a két Red Bull loholt. Az etap végén már Valtteri Bottas volt előnyben, aki csapattársát és Verstappenéket előzte meg. Továbbjutott a két Ferrari, a két McLaren is, Pierre Gasly szintén, ráadásul tette ezt hatodikként, közepes keverékeken! Esteban Ocon nem volt képes követni Fernando Alonsót a Q3-ba, ahogy Sebastian Vettel, George Russell és Antonio Giovinazzi is búcsúzni kényszerült.
A Q3 első lövését Max Verstappen adta le, ezzel rögtön meg is előzte Lewis Hamiltont, de az élmezőny többi tagjának sem akadt válasza a holland szenzációs körére. Leginkább Bottas nyitánya adott okot az aggodalomra, legalábbis a finn eddigi teljesítményéhez képest. A második körök már nem hoztak semmi meglepetést, ki lehet, és ki is kell mondani: Max Verstappen simán legyőzte mindkét Mercedest. Egyre inkább érződik, hogy a Red Bull Racing beérte, sőt meg is előzte a hibridéra eddigi császárát. A holnapi taktika szempontjából fontos, hogy Sergio Perez is odaért a németek mögé, de ne felejtsük el, hogy a világbajnoki pontokat holnap kell megszerezni.
Érdekes és taktikailag is izgalmas Francia Nagydíj következik vasárnap!
Fotó: Getty Images
Forrás: FansBrands