Javult a Ferrari, de még mindig messze vannak – Forma 1

A két szabadedzés után kijelenthető, hogy a Ferrari számára a Szocsiban bevetett fejlesztések nem hozták meg a nagy áttörést ( valójában erre nem is nagyon számítottunk ), ezt Sebastian Vettel is bevallotta, ám szerinte a köridők jobbak lettek a vártnál. Délelőtt Vettel volt a gyorsabb és a 9. helyen zárta az első szabadedzést, miközben  Leclerc csak 11. lett. Délután a második szabadedzésen viszont Leclerc a 8. lett, míg Vettel a 10. Ezzel mindkét Ferrari a Top 10-ben zárta a pénteki napot.

„Ha az utóbbi heteket nézzük, most kicsit jobbnak tűnik az autó. A valós képet nyilván holnap kapjuk majd meg. Még önmagunkhoz képest is tudunk javulni. Gyanítom, nagyon szoros lesz a küzdelem holnap.” – Mondta Vettel

Leclerc szerint viszont a probléma most is ugyan az, ami egész évben hátráltatja őket: „Az egyensúly miatt küszködtünk egy kicsit. Szóval elég sok munka vár ránk holnapig. Azért nehéz megtalálni a megfelelő beállításokat, mert az egyensúly sokat változik az időmérős és a versenykörülmények között. Próbáljuk jobban összerakni, hogy ugyanolyan legyen a balansz az időmérőn és a versenyen is.

A Ferrarinál az a helyzet jelenleg, hogy sem a mechanikus tapadás, sem az aero, sem a motorerő nincs meg idén. Az előző években valamelyik (főleg motorerő és mechanikus tapadás) mindig megvolt az olaszoknál, és az idei szereplésüket ez nagyban befolyásolja.  Hogy mikorra fognak kimászni ebből a gödörből, azt csak idő fogja kideríteni, de én a jövő szezonra sem mernék túl nagy összegben fogadni rájuk.

Ajánlott cikkek