A világbajnoki futamgyőztes Andreas Mikkelsen nyerte a Nyíregyházán és környékén rendezett és vasárnap befejeződött Rally Hungary elnevezésű rali Európa-bajnoki (ERC) futamot.
A 31 éves norvég versenyző Ola Floene navigátorral az oldalán több mint másfél perccel bizonyult gyorsabbnak a 16 gyorsasági szakasz és csaknem 200 kilométer megtétele után, mint a második helyen záró Grégoire Munster, Louis Louka luxemburgi, belga duó. Harmadikként a spanyol Efrén Llarena, Sara Fernández páros zárt, ők két perccel voltak lassabbak Mikkelsenéknél.
„Örülök, hogy itt lehettünk, nagy köszönet jár a csapatnak a kiváló autóért” – mondta a verseny után Mikkelsen. „Okosan, jó stratégiával, kevés kockázatot vállalva csináltuk végig ezt a két napot, de így is nagyon élvezetes volt” – tette hozzá.
A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a vasárnapi versenynapon feljött a harmadik helyre, de az utolsó előtti gyorsasági szakaszon defektet kapott, emiatt sok időt veszített, és végül hatodikként végzett.
A szombaton véget ért III. Nyíregyháza-ralit, az országos bajnokság idei hatodik futamát megnyerő Hadik András, Kertész Krisztián duó a 11. pozícióban végzett az Eb-értékelésben, míg a kontinensbajnokság összetett pontversenyét vezető orosz Alekszej Lukjanunk, Dmitrij Jeremejev páros csak 14. lett.
A 19 éves svéd Oliver Solberg az ír Aaron Johnstonnal a jobbján vasárnap nagyon gyors volt, sokat tudott javítani, így a futamot az abszolút értékelés negyedik helyén zárta.
„Rendben volt a hétvégénk, új az autónk, amiről most sokat tanultunk. A teljesítményünkkel elégedett vagyok” – értékelt Solberg.
„Nagyon boldogok vagyunk, meg akartuk nyerni ezt a futamot a saját közönségünk előtt, és minden úgy sikerült, ahogyan terveztük. Nem volt semmi problémánk, nagy öröm itt győzni” – mondta Érdi.
A tavalyi nyíregyházi Eb-futamot megnyerő Turán Frigyes, Bagaméri László páros vasárnap reggel úgy döntött, nem folytatja tovább a versenyt. A duó elsősorban a magyar bajnokságra koncentrál, hátránya tudatában pedig – mint mondták – megspórolta a kilométereket, amelyeket inkább egy teszten használ majd fel.
Végeredmény, Rally Hungary (19 gyorsasági szakasz, 191,06 kilométer, az élmezőny):
——————————————————————————–
1. Andreas Mikkelsen, Ola Floene (norvég, Skoda Fabia Rally2 EVO) 1:48:31.1 óra
2. Grégoire Munster, Louis Louka (luxemburgi, belga, Hyundai i20 R5) 1:32.2 perc hátrány
3. Efrén Llarena, Sara Fernández (spanyol, Citroen C3 R5) 2:00.3 p h.
4. Oliver Solberg, Aaron Johnston (svéd, ír, Skoda Fabia Rally2 EVO) 2:04.8 p h.
…6. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Volkswagen Polo GTI R5) 2:31.4 p h.
…11. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 4:13.6 p h.
…14. Alekszej Lukjanunk, Dmitrij Jeremejev (orosz, Citroen C3 R5) 4:53.5 p h.
Forrás: MTI