Elindult a Dakar Rally, mi pedig felkértük Horváth Lajos „Laller” terepmotorost, hogy szakértőként segítse a munkánkat, és naponta pár mondatban foglalja össze nekünk, ő hogyan látja a kétkerekűek versengését.
Laller a KTM-je nyergében kétszer is megjárta a Dakart, és ugyan célba érni nem sikerült neki, így is rengeteg élménnyel, valamint értékes tapasztalattal gazdagodott. A FIM-E Európa bajnoki címet nyert és az NVSZ által 2018-as Év Motorsport Versenyzőjének választott pilóta így értékelte a Dakar hatodik napját:
„A pihenőnap előtti utolsó szakasz 100% homokból és dűnékből állt, csak hogy már az egyébként is megfáradt versenyzőket teljesen kimerítsék. Így indult a Ha’il-Riyadh közötti versenytáv, amely 353 km összekötő és 477 km speciális szakaszból állt. Izgalmasan indult, a versenyzők ott folytatták, ahol az előző napon abbahagyták. Tegnap búcsúztunk Sam Sunderlantől, ma pedig egy enduró világbajnoktól, aki először motorgondokkal küzdött, majd utána a nagy sietségben hibázott, és a 476. kilométeren bukott, és bordasérülést szenvedett.
Egész nap a Hondásoké volt a főszerep, egymás között ment az adok-kapok, hiszen az első három helyen a HRC pilótái motoroztak. A vége előtt 44 km-el Benavidesnek gondjai támadtak, és 3 óra 37 percet veszített – egy versenyzőtárs segített bevontatni a célba.
A Hondás csatározásában 213 km után ismételten Brabec állt az élre, akit a többiek támadták, de ő folyamatosan visszaverte ezeket a próbálkozásokat, és a végéig kitartott a lendülete.
Volt még két kisebb dráma is: Branch gumijai elkoptak és fél távtól komolyan szenvedett, de végül 2 óra 24 perc lemaradással behozta a vasat. Price is hasonlóan járt, 425 kilométer után gondjai támadtak. Végül 127 indulóból 113 ért célba – morzsolódik a mezőny, de most kicsit lehet nyalogatni a sebeket, mivel szabadnap következik.”
A hatodik nap végeredménye:
1.Brabec 4:36:28
2.Barreda +1:34
3.Walkner+2:45
11.Price +16:33
34.Gyenes Emánuel „Mani”
95.Saghmeister Gábor
Abszolút:
1.Brabec 23:43:47
2.Quintanilla +20:56
3.Price +25:39
35.Gyenes Emánuel „Mani”
100.Saghmeister Gábor