Nem mindennapi külsőségekkel indult, és úgy is végződött 2020 első Formula-1-es nagydíja. Kiseső Red Bull, kis híján első dobogós Alexander Albon, térdelők és állva maradtak.
Már az előzmények is érdekes versenyt vetítettek előre, hiszen a tegnapi Hamilton incidenst felülvizsgálva az FIA hátrasorolta a brit világbajnokot, egészen az ötödik helyig. Ezzel a némiképp váratlan, ám mindenképp jogosnak mondható döntéssel Max Verstappen Valtteri Bottas mellé került az első sorba, Lando Norris pedig így élete legjobb rajthelyét köszönhette a versenybíróságnak.
Már az indulás előtt izgalmakat okozott, hogy a Hamilton által meghirdetett #BlackLivesMatter letérdelős gesztusban ki vesz részt, és ki nem. Végül a mezőny nagyobb része engedett a nyomásnak, de üdítő volt látni azt, hogy akadt ellenpélda is: az Alfa pilótái, Carlos Sainz, Daniil Kvyat, valamint Max Verstappen és Charles Leclerc sem rasszisták, csupán nem hisznek abban, hogy az ügyben az efféle megosztó teátrális megmozdulások jelenthetik a megoldást…
Ezek után következett a rajt: végre 217 nap után újra Forma-1-es autóktól mennydörgésétől volt hangos egy versenypálya. Bottas hibátlanul startolt, mögötte Verstappen is jó rajtot fogott, de megelőzni nem sikerült neki a finnt. A harmadik helyen forduló Norrist hamar levadászta Alexander Albon, majd a következő körökben konstans tempót felvéve nem történt érdemi változás. Egészen addig, amíg Verstappen Red Bullja megadta magát, és a holland kiállni kényszerült. A közben szép csendben feljebb kúszó Lewis Hamilton átrágta magát Albonon, és felért a csapattársa mögé.
Eközben a hátsóbb régiókban is komoly csaták zajlottak, ahonnan előbb Daniel Ricciardo, majd Lance Stroll búcsúzott el idejekorán. Közben Kevin Magnussen fékhiba miatt csaknem balesetezett, ez pedig elhozta az év első safety car fázisát. Az újraindítás után a Sainzot támadó Sebastian Vettel lehetetlen helyen akart előzni, jutalma egy megforgás, és a mezőny végére történt visszaesés lett. Amíg a Ferraris hátrazuhant, addig a Racing Point az első kollektív kiállások után Perezzel ennek pont az ellenkezőjét tette, felkapaszkodott a dobogó legalsó fokára.
Ezután olyan őrület kezdődött, amit összefoglalni is nehéz lenne: megálló és fékhibás autók, Kimi Raikkönen leszakadó kereke – és természetesen biztonsági autós fázisok tömkelege…
Az utolsó újraindítást 13 (!!) autó kezdte meg, és ez a szakasz hozta a futam legnagyobb drámáját: Alexander Albon előzte Hamiltont a pálya felső harmadában, és a csata hevében az angol kivezette a sóderágyba a brit-thai versenyzőt, aki ezzel ismét bukta élete első dobogóját. Hogy mi lett a végeredmény?
Leintéskor kijelző Bottas – Hamilton – Leclerc sorrendet mutatott, de a valós célfotó egészen szürreális lett: Bottas mögött a szenzációsan versenyző Leclerc ért be, a harmadik Hamilton büntetése, na meg parádés teljesítménye után Lando Norris lett. Soha rosszabb versenyt!