A mögöttünk hagyott hétvégén a Laller Racing Dakar Team versenyzője a Magyar Nyílt Motocross bajnokság utolsó, kiskunlacházi fordulóján vett részt, ahol két harmadik hellyel gazdagodott. Ezzel az is eldőlt, hogy Roland a kategóriájában az év végi harmadik helyen zárta, ami annak fényében egy különösen jó eredmény, hogy a pilóta nem tudott részt venni a bajnokság...
Már a vontatott harmadik szabadedzésen is nyilvánvaló volt, hogy a szokatlanul hátul végző Mercedes altatni próbálja a mezőnyt. Ez a kvalifikáción is bizonyítást is nyert, de Verstappennek még erre is volt válasza. Az időmérő előtti utolsó edzésen Red Bull 1-2 helyezést jegyezhettünk fel, de Max Verstappen és Alexander Albon remeklését elhomályosította a feltűnően gyengén szereplő...
A spanyol zömében újoncokat és tesztpilótákat vert meg, de hosszas kihagyás utáni bemutatkozásnak így is nagyon erős, valamint a Renault jövő évére is egy biztató előrejelzés. A valódi újoncok közül Nyck de Vries teljesítménye volt a legbiztatóbb, a holland a Mercedes volánja mögött közel tudott maradni Alonsóhoz, míg a volt csapattárs Stoffel Vandoorne már komoly...
Miközben Vettel az utolsó futamára készül a Scuderia Ferrarival, addig a csapatvezető rosszullétre hivatkozva lemondta az utazást és a részvételt. A csapatvezető a maranellói központba sem fog bemenni hétvégén, a hírek szerint otthonról követi majd az egykoron nagyreményű négyszeres világbajnok búcsúversenyét. Az utolsó Ferraris szereplésével kapcsolatban Vettel is megszólalt, de nem tért ki Binotto hiányzására:...
Ötvenharmadik autóstalálkozóját tartotta meg az American Car Club Hungary, Alsónémediben az Öreg-Tónál. A szervezők, valamint a tó gondnoksága elképesztően kitettek magukért, ugyanis a térségre pár nappal korábban brutális vihar csapott le: villanyoszlopokat döntött ki, fákat csavart ki. A hétvégéhez közeledve szerencsére az időjárás is kegyessé vált. Jómagam először látogattam el ide, bár a tó és...
Egy év után újra hazai pályán találkozhatunk a Superenduro legjeivel. Február 1-jén a Papp László Sportarénában rendezik meg a 2020-as világbajnokságot. Tavaly még csak a lelátóról követtem az eseményeket, de a benzingőz illata és az egész esemény hangulata, az adrenalin azonnal rabul ejtett. Az idei programra 100 tonna földet és 1500 tonna sziklát mozgósítanak a...
Az AMTS-re, mint látogató, több egymást követő éven keresztül kilátogattam a barátaimmal, de idén, sajnos rajtam kívül álló okok miatt, nem tudtam elmenni. Viszont borzasztóan hiányzott az élmény és az a közeg. Ezért is örültem annyira, amikor hirdetés formájában szembe jött velem ez az esemény. Epekedve vártam, mivel szépen-lassan szivárogtak Facebook posztok, hogy milyen autók...
Ha van pilóta, akit senkinek sem kell bemutatni, az a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. Amióta elhagyta a Száguldó Cirkusz világát láthattuk őt az Indy500-on, Le Mans-ban, vagy épp a Dakaron. Az egyetlen dolog, amitől azóta sem távolodott el, az a gokart és az F1-es visszatérés. Nem kellett sokat várni, hogy az utóbbi is megtörténjen, hiszen...







