Ezen a hétvégén Franciaországban elrajtol a FIM SuperEnduro sorozat, ahol az előző évekhez hasonlóan megszokott módon ismét lesz magyar versenyző. A váci Liszka Roland egy kategóriaváltással nyitja meg a 2024-es esztendőt, és lievini eseményen már a junior világbajnokság mezőnyében áll rajthoz. És ez nem csupán egy kitérő lesz, hanem a teljes szezont, minden helyszínt ebben...
A Laller Racing Dakar Team színeiben versenyző, Hungarian Motorsport Academy által támogatott fiatal versenyző tegnap megkezdte a 2024-es szezont, méghozzá nem is akárhogy. Sporttörténelmet írva harmadik helyezést szerzett a junior világbajnokságon, és komolyan letette a névjegyét a nívós nemzetközi mezőnyben. A fiatal versenyzőre kemény menet várt, hiszen az edzések, a kvalifikáció, majd mind a három...
A Laller Racing Dakar Team színeiben induló, Hungarian Motorsport Academy által támogatott fiatal pilóta összetett harmadik helyezéssel kezdte meg a SuperEnduro GP junior világbajnokságának 2024-es szezonját, most hétvégén pedig újabb kihívással kell szembenéznie. Ezen a szombaton ugyanis már Lengyelországban, Krakkóban találkozik egymással a világ teremendúró sportjának elsővonalas utánpótlás mezőnye, ahol természetesen Roland is rajthoz áll....
A Laller Racing Dakar Team versenyzője ezúttal Krakkóban állt rajthoz a SuperEnduro GP lengyel fordulóján, ahol az összesített második helyezés mellé élete első junior vb-győzelmét is begyűjtötte. Méghozzá nem is akárhogyan! Liszka Roland a harmadik helyre kvalifikált, egy, a vártnál sokkal nehezebbnek ígérkező pályán, de az első futam rajtjánál csupán a negyedikként jött el, miközben...
Cselőtei Patrik tavaly sporttörténelmet írt, mindössze 15 évesen megnyerte az Országos Drift Bajnokság Pro kategóriáját. Idén egy fokozattal feljebb kapcsolt és a nívós Drift Kings Europe bajnokságon ért el kimagasló eredményt. A Cselőtei Speedzone Drift Team legfiatalabb növendékével már a nemzetközi drift világa is számol! Cselőtei Patrik már 9 évesen az amatőr FRT szlalomkupa fordulóin...
Ezen a hétvégén Németországba érkezik a SuperEnduro GP utazó cirkusza, ahol a juniorok világbajnoki mezőnye is megméreti magát. Német GP-ről természetesen nem hiányozhat a Laller Racing Dakar Team fiatal sztárja, Liszka Roland sem! A váci fiatal eddig abszolút a várakozásokon felül teljesít, minden eddigi versenyhétvégén dobogós helyezéseket szerzett, és folyamatosan felfelé ívelő tendenciát mutat. A...
A németországi Riesába érkezett a SuperEnduro GP világbajnokság mezőnye, ahol a juniorok között természetesen a Laller Racing Dakar Team pilótája, Liszka Roland is rajthoz állt. Méghozzá azzal a céllal, hogy folytassa az előző két fordulóban bemutatott remeklését, és a dobogós helyek egyikét megcélozva értékes pontokat raboljon. Ez most ugyan nem valósult meg maradéktalanul, ennek ellenére...
Több szempontból is vízválasztóhoz érkezett a SuperEnduro GP junior világbajnokság. Az ezen a hétvégén következő Román Nagydíjjal mértanilag is a 2024-es versenyszezon felénél járunk, másrészt a következő futam már a várva-várt Superenduro GP of Hungary lesz! A Laller Racing Dakar Team versenyzőjének minden esélye megvan arra, hogy a sorozat féltávját elhagyva is tartsa a szenzációs,...
Ezen a hétvégén a sorozat történetében első alkalommal a közeli Romániába, azon belül is Kolozsvárra látogatott a SuperEnduro GP mezőnye. A világbajnokságban a juniorok között természetesen ott volt a váci illetőségű Liszka Roland is. A Laller Racing Dakar Team motorosának nem volt könnyű dolga, hiszen a szervezők az első alkalom tiszteletére szó szerint brutális nyomvonalat...








