Megújult a tereprali szakág, ennek keretében a RaceVloggers.hu hasábjain mutatjuk be nektek a hazai motoros/quados mezőny összes résztvevőjét, valamint a szervizpark legismertebb arcait. Beszéljenek helyettünk a srácok, ezúttal egy quad pilóta, Balogh László!
„Sziasztok, én Balogh Laci vagyok, és körülbelül tíz esztendeje űzöm ilyen-olyan szakágakban ezt a gyönyörű sportágat. 2020-ig crossquadban voltam érdekelt, de tavaly kíváncsiságból nyitottam a tereprali felé. Ez idő alatt szerencsére az eredmények sem maradtak el, hiszen 2017-ben sikerült bajnokságot nyernem a Hungarian Quad Challenge-ben. Még ebben az évben a magyar és a szlovák quadcross bajnokság kategória másodikja lettem, majd 2019-ben már a horvát quadcross bajnokságot is hasonló pozícióban zártam. 2021-ben megnyertem a tereprali sorozatot, amelyre nagyon büszke vagyok. Az idei céljaim között szerepel a hazai szériában indulni, valamint nemzetközi színtérre is kitekinteni: a Hellas Rally és egy lengyel tereprali verseny van a tervek között, na meg egy-két cseh quadcross futam. A szezonra már nagyon készülök, gyakori vendég vagyok az edzőteremben, ahol leginkább a crossfit edzéseket részesítem előnyben. És hogy mit hozhat a hosszútávú jövő? Nagyon kacérkodom a Dakar Rally gondolatával… Ezúton is köszönöm a támogatást a feleségemnek, aki nélkül egészen biztosan nem tartanék itt!”
Forrás: Tóth Krisztián Márk