Hét hét szünetet követően a Magyar Szlalom Bajnokság harmadik versenyével folytatódott a 2023-as szezon. A budapesti vásárváros, azaz a Hungexpo területén rendezett Parkoló Parádé futamra 71 nevezés érkezett.
Már korán reggel fokozatosan telt meg a passzázs alatti depó terület. A Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt is korán érkeztek és elkezdték a felkészülést:
„Először kipakolunk szokás szerint, felkészítjük az autót az indulásra és máris gurítjuk a gépátvételre. Majd bejárjuk gyalogosan a pályát, ami itt különösen fontos a sok tereptárgy és a szűk vonalvezetés miatt. Aztán nevezünk és kezdődhet az autós edzés.” – kezdték napjukat a fivérek.
Pálya vonalvezetés
A versenypálya igen érdekes, elsőre bonyolultnak is tűnt. Azonban gyalogosan, majd autóval is egyértelművé vált, mikor-merre kell kanyarodni. De egy kis hiba csúszott a számításba, mivel a folyamatosságot a pályán futó autóknál a beérések nehezítették. Konkrétan, a még előzően rajtoló autót utolérve akadályozhatta az utána rajtoló (aki esetleg gyorsabb is), ezért a vonalvezetést módosítani kellett:
„Tetszett az előző úgynevezett másfél nyolcas kanyarodás is, de emiatt a mögötte rajtoló autó beérhette a még pályán lévőt. Ezért a Szervezők spontán és okosan megoldották egy sima „S” kanyarodással, hogy ne legyen esetleges összeérés.” – értelmezte Szabolcs és Zsolt a pályamódosítást.
Az újabb autós edzés után valóban az első mért kör következett.
Mért versenykörök
Szabolcs 23-as rajtszámmal indult:
„Számomra az első éles kör a tanulásé, annak ellenére, hogy kétszer is leedzettük a pályát. Tetszik a ritmusa, teljesen elégedett vagyok még a váltakozó burkolattal is. Biztonsági körnek mondanám most ezt.” – nyilatkozta Szabolcs, akinek első mérése 1 perc 25 másodperc 725 ezred lett.
Zsolt a 64-es rajtszámmal máris jól indított:
„Egyelőre egész jónak tűnik minden, a módosított kígyó vagy S is egész jó lett. Egy-két helyen igen szűk és a bóják is jó közel vannak, de ez egy tipikusan klasszikus szlalompálya.” – mondta Zsolt. Körideje 1:20:365 mp lett
A második körben mindenki gyorsult:
Szabolcs 5 másodperccel, de sajnos egy bójázás miatt 2 mp büntetést kapott. Azonban mért köre alatt az előző versenyző borított bójáját tették a helyére, és Szabolcs előtt épphogy be tudták fejezni ezt a javítást, így megzavarta körét ez a momentum. Ezért új kört kért. De sajnos itt is bójázott. Eredménye 1:22:949 mp lett végül.
Zsolt szinte ugyanazt futotta meg amit előzőleg. Második mért körén a célban 1:20:133-at mutatott az óra.
A harmadik kört Szabolcs számításai szerint igen figyelmesen és kevesebb fékkel autózta. Ennek ellenére nem javított, időeredménye 1:23:060 mp lett:
„Próbáltam egy gyorsabb, agresszívebb kört menni, hogy még faragjak és 1:20 alá menjek. Mivel ekkor még úgy tudtam, az előző körömben 1:20 végét mentem. Sajnos nem sikerült, mivel ott két másodpercet kaptam a bójáért, itt meg nem voltam olyan gyors.” – nyilatkozta nem túl boldogan Szabolcs.
Zsolt sem javított, mivel bóját döntött. Így az eredetileg 19:8-as ideje 1:21:821 mp lett:
„Lényegében elég konstans köridőket hoztam, de azért sajnálom ezt a bójahibát, mert utólag látva elméletileg eggyel jobb helyezést érhettem volna el. De ezt előre nem lehet tudni, ahogy a bójahibát sem.” – mondta Zsolt elfogadva a tényeket.
Eredmények
Ezen a versenyen a Track Racing csapat versenyzői több pontot szereztek, mint az előző kettőn. Szabolcs a hetedik helyével két, Zsolt az ötödik helyével négy ponttal gyarapodott.
A versenynap összefoglalója a Sződy fivérektől:
„Hőségre számítottunk, de végül csak kellemes meleg volt, némi felhővel. És természetesen fedett helyen volt a depó, ez sokat számított. Autónk megfelelően ment, jó volt a tapadásunk, a pálya könnyen memorizálható volt, azonban igencsak dolgozni kellett a kormánnyal és a gázzal-fékkel egyaránt. Szeretjük az ilyen pályákat. Titkon reménykedtünk egy kicsit jobb eredményben ennek okán, hogy itt nem a lóerő és a sebesség, hanem a precíz vezetés és a klasszikus pályaelemek dönthetnek. Annyira nem sikerült, de nem vagyunk csalódottak, mások jobbak voltak, el kell ismerni. Folytatjuk a következő versenyen.” – foglalta össze a versenynapot Szabolcs és Zsolt.
A fiúk a nap végén illetve röviden az ebédszünetben is bejárták a Totalcar Parkoló parádé területét nem messze a versenypályától, ahol amerikai kamiont, egyedi autókat és a Bud Spencer és Terence Hill filmekben is látott piros buggy-t is megnézték. Sőt be is ültek, milyen a kilátás egy ilyen négykerekűből.
A bajnokság két lassabb pályája után, ami Dunaújvárosban és itt a Hungexpo-n volt, nem egész két hét múlva egy gyors, épített pálya következik. A Kakucs Ringen rendezik a negyedik versenyt július 8-án.
A futam utáni beszámolónkat itt a RaceVloggers.hu-n olvashatják.
Fotók:
Track Racing