Alpha Tauri: „Miénk 2021 legszebb autója!”

Bár igazából ugyanúgy fest, mint a tavalyi, a színek aránya megfordult, és valóban pofás lett – hogy gyors-e, az majd elválik. Az AT02-től nem csak esztétikai élményt, de a tavalyinál még jobb szezont is várnak Faenzában. Kijelentésükből leszűrhető, hogy Pierre Gaslyénk magasabbra törnek, mint eddig bármikor!

Az új autó mai leleplezésekor Franz Tost csapatfőnök is megerősítette, hogy a tavalyi futamgyőzelmük és 107 megszerzett pontjuk (amely az istálló eddigi történelmének legjobb eredménye) túlszárnyalása a cél:

„Remek szezont hagytunk magunk mögött, sok tekintetben fejlődtünk. Legfőképpen aerodinamikai területen sikerült nagyot előre lépnünk, de a tervezőrészleg is hatékonyabban, valamint gyorsabban működik, így könnyebben érhetünk célt a jövőben. Csapatszinten is jobbak lettünk, gyorsabbak a kerékcseréink, és ha összejönnek a dolgok, már a futamgyőzelem sem elérhetetlen. Tavaly Pierre monzai győzelme volt a csúcs, de voltak mélypontjaink is, például amikor négyszer kiestünk. Ezek nagy része megbízhatósági hiba miatt történt, egyszer pedig baleset miatt jártunk pórul.

Ezeket szeretnénk a jövőben elkerülni, és ha sikerül, az azt jelentheti, hogy a tavalyinál is több pontot gyűjthetünk majd a bajnokságban. Remélem, az új autónk beváltja a hozzáfűzött reményeket, és Yuki Tsunoda is átélheti a futamgyőzelem szépségeit.” – utalt vissza Tost újonc pilótájának legfőbb vágyára, mely szerint ő lenne a Formula-1 első japán futamgyőztese.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Alpha Tauri

Forrás: Fansbrands

Ajánlott cikkek