Ezt maga Helmut Marko erősítette meg, és azt is hozzátette, ha Alexander Albon jól teljesít, maradhat. Ha viszont nem, akkor most kénytelenek lesznek a saját pilóta neveldéjükön kívülről választani 2021-re.
Marko elvárásai nem túl nagyok, de mint minden, ez is nézőpont kérdése:
„Idáig az volt a bevett gyakorlat, hogy a junior programunkból emelünk fel valakit. Most azonban nincs olyan versenyzőnk, aki képes lenne megugrani a szintet, hogy Max Verstappen csapattársaként bizonyítson. Persze ott van Yuki Tsunoda, aki nagyon gyors, de ha betennénk őt Max mellé, azzal könnyedén kettétörhetnénk a pályafutását. Éppen ezért most kívülről szándékozunk megoldást találni arra az esetre, ha Alaxandre Albon nem bírná a nyomást.
Nem árulok el semmi meglepőt azzal, ha elmondom, Nico Hülkenberget és Sergio Perezt tartjuk a legfőbb opciónak. Nagy kérdés, hogy ők mire mennének Max ellen, őszintén gondolom, nem hiszem, hogy bármelyikük is képes lenne őt három tizednél jobban megközelíteni. Alex is képes erre időnként, de ha nem lesz képes elbírni egy élcsapatban való szerepléssel járó terhet, akkor el kell gondolkodnunk a váltáson. Bajnokságot akarunk nyerni, ehhez pedig nem állhatunk egy lábon, muszáj mindkét pilótánknak felvenni a kesztyűt.” – beszélt a közeljövő kilátásairól a Red Bull Racing tanácsadója.
Fotó: XPB Images
Forrás: FansBrands