Az őt nem kedvelő motorsport rajongók mindig is mondták, hogy „ne fessétek az ördögöt a falra”. Festették vagy sem, egy biztos: Fernando Alonso visszatér a Formula 1-be!
A királykategória egyik legjobbja, Spanyolország legsikeresebb F1-es versenyzője, viszont ha a független megítélését nézzük, akkor ő bizony a legmegosztóbb Formula 1-es versenyzők között van. Fiatal titánként robbant be a köztudatba, ő volt az, aki meg tudta állítani Michael Schumacher és a Ferrari egyeduralmát, sőt, duplázni is tudott az egyéni- és konstruktőri bajnoki címek tekintetében. 2007-ben került először a motorsport kedvelők kereszttüzébe, mikor a Mclarennél a harmadik világbajnoki címéért folytatott küzdelemben többször is sportszerűtlenül próbált borsot törni a újonc csapattársa orra alá, akit egy bizonyos Lewis Hamiltonnak hívtak. Megítélésén nem javított a 2008-as Renault botrány sem, mikor egészen pontosan Flavio Briatorénak, a csapat akkori vezetőjének utasítására Nelsinho Piquet a falba kormányozta autóját a Szingapúri Nagydíjon, ezzel biztonsági autós fázist előidézve, ami Alonso győzelmét eredményezte. Az ügy majdnem egy évvel az eset után derült ki, és hiába hurcolták meg kis túlzással a Renault akkori vezetőit, Flavio Briatorét és Pat Symondsot, az ügy Fernando Alonso hírnevén is nyomot hagyott.
Az újabb megosztó pillanatáért 2010-ig kellett várni, mikor már a Ferrari pilótájaként harcolt a hőn áhított harmadik világbajnoki címéért, aztán a Német Nagydíjon jött az elhíresült rádióüzenet: „ok, Alonso gyorsabb nálad, kérlek erősítsd meg hogy megértetted-e az üzenetet!”. Az említett nagydíjon a Ferrari Massa-Alonso sorrendben haladt egy kettős győzelem felé, de az egyéni bajnoki címért folytatott küzdelmek során az érdekek a helycserét kívánták. Ami nem is feltétlenül Alonso hibája, mert ilyen fajta csapatutasításra korábban számtalanszor volt példa, ráadásul pont a Ferrarinál. Mégis a spanyol bajnok megítélése sínylette meg ezt az ügyet (is), tekintve, hogy Felipe Massa egy évvel korábban szenvedett el nagyon súlyos fejsérülést a Hungaroringen, és a majdnem halálos kimenetelű baleset utáni visszatérése során ez lett volna az első győzelme, így nem hiába várta világszerte több millió rajongó a brazil sikerét, és a csapatutasítás következtében nem hiába érte annyi kritika Fernando Alonso és a Ferrari háza táját. Az Alonso-Mclaren szappanoperát pedig már meg sem említem, hiszen az elmúlt évek során legtöbbször ez a páros szolgált hírrel az F1 bulvár rovatának, már-már a komédia határait súroló módon.
Összegezve Fernando Alonso eddigi történetét, és a hivatalos bejelentést, mely szerint 2018-as ”visszavonulása” után, 2021-ben korábbi sikereinek helyszínén, a Renault színeiben tér vissza a száguldó cirkuszba, a francia Esteban Ocon csapattársaként: a spanyol pilótát lehet nem szeretni, nem kedvelni korábbi viselt dolgai miatt. Minden esetre el kell ismerni a tehetségét, a képességeit, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy ő tudta megállítani a Formula 1 történetének egyik legdominánsabb csapatát és versenyzőjét, illetve hogy éles szakág váltásokat követően is sikeres tudott lenni, gondoljunk csak a WEC bajnoki címére, a tiszteletre méltó Dakar szereplésére, és az Indy 500-on nyújtott teljesítményére, amikor is csak egy technikai hibán múlt a történelmi sikere.
A Renault és csapatfőnöke, Cyril Abiteboul jól döntött, mikor egy, az utánpótlásukban lévő fiatal tehetség helyett korábbi sikereinek kovácsát igazolta le? Rövid távon biztosan jó megoldás, de hogy a franciák ténylegesen jól döntöttek-e, az majd a jövőben kiderül…
Forrás: Formula 1, Fernando Alonso