Track Racing Team: Forma 1-es nyomokon

Extreme Technical Day néven rendeztek motorsport hétvégét a Hungaroringen. A gyorsulási verseny és az autós találkozók társrendezvénye volt a Magyar Szlalom Bajnokság hatodik futama. Nem volt meglepő, hogy a Forma 1-es pályán rendezett versenyre 110 nevezés érkezett.

A népes mezőny először a bejáratnál, egész pontosan az 1-es kapunál várakozott, majd ha kissé lassan is, de sorra engedték be a résztvevőket. A depóba – ami a pálya egyes és kettes kanyarja között helyezkedett el -, sorban, egy kissé szűkösen fértek el az autók, de mindenkinek jutott hely. 

Hungaroring összegzés

A Sződy fivérek a pályabejárás során mondták el gondolataikat és 2013-ra visszanyúló emlékeiket:

„Először 2013-ban versenyeztünk a Hungaroringen. Majd 2014, 2016 és egy dupla futamunk volt 2017-ben. Kétszer részt vettünk a vezetéstechnikai tanpálya tanfolyamán is, ezeket mind Suzukival. Nagy élmény volt az összes rendezvény. Most négy év után viszont a 106 lóerős Opellel mehetünk, amit már nagyon várunk. A vonalvezetés ugyan a Ring megszokott aszfaltcsíkja, azonban a bójasorok átírják az ideális íveket.” – mondta Szabolcs és Zsolt. 

Nagy örömmel járták be gyalogosan a pályát a testvérek, hiszen rendszeresen fotóznak itt nemzetközi eseményeket, épp két hete voltak a 12 órás GT autóversenyen legutóbb. Természetesen a pálya mellett fotósként.

A versenyzői eligazítás után az autós edzés következett, majd egy kis szünetet követően az első mért kör vette kezdetét.

Versenykörök

Az első mért kört Zsolt teljesítette elsőként a testvérek közül. Ő 34-es rajtszámmal indult:

„Élmény volt ez a kör. A pálya jól tapadt természetesen. Még a hidegebb gumikkal is. Szélesek a bójasorok, meglepően nagy tempóval lehetett közöttük autózni. Szeretnék még gyorsulni.” – osztotta meg az első kör élményeit Zsolt. Körideje 01:32:813 másodperc lett.

Szabolcs 74-es rajtszámmal vette az első kör akadályait:

„Már a rajtnál jó érzés volt ott állni a kocsival és amint gyorsultam, a bójasorokat könnyedén vettem. Közben eszembe jutott, milyen tempóval mehetnek itt a nagyok, persze bóják nélkül. A Mansell kanyar után igen trükkös a pálya, ahogy egyébként is. Ott hibáztam, elúszott pár másodperc. Ettől függetlenül nem volt rossz kör.”- beszélt első köréről Szabolcs. Körideje 01:37:707 mp. lett.

A második körben Zsolt nagy igyekezetében bóját döntött. Ez két másodpercébe került. Hiába az 1:31-es kör, a vége 01:33:473 lett.

Szabolcs viszont javított, 01:34:656-os körével három másodpercet.

Egy rövidebb ebédszünet után a záró kört indították.

Zsoltnak sajnos ez sem ment simán:

„A viszonylag egyszerű pályán sajnos mégis hibáztam. A Mansell után elmértem az ívet és hogy ne döntsek ismét bóját, kikerültem rossz oldalról. Ez pedig pályatévesztés volt. Ezért húsz másodperc pluszt kaptam, amivel ez lesz az eldobós köröm.” – sajnálkozott Zsolt. Eredetileg a körideje 01:32:885, de ehhez hozzáadva a húsz másodpercet 01:52:885 a végeredmény.

Szabolcs viszont hasonlóan ment, mint előzőleg:

„Próbáltam egy még gyorsabb köridőt menni, kicsit kockáztattam is, de ez lassabb lett hat tizeddel. Lényegében hoztam egy átlagot, mivel a Mansell utáni szakaszt, pontosabban a beérkezést a bójához megtanultam és így eredményesebb lett. Az biztos, hogy a három kör közül a legnagyobbat most autóztam élményben.” – elemzett Szabolcs, aki 01:35:246 köridőt teljesített.

 

A Mansell-kanyar

Ahogy a Sződy fivérek is elmondták, igen trükkös volt a Mansell-kanyar (amely a 4. kanyarja a Forma 1-es pályának), egész pontosan az abból kiérkezés. Nos, ezt a „nagyok” is rendszeresen tapasztalhatták. Ugyanis a nagy tempóval történő balos beérkezés után a jobbos vetőkő szinte átdobja az autókat bal oldalra, ebből több autótörés is volt már a nagyobb bajnokságokban. Konkrétan közel a palánk, azaz a korlát. A kisebb sebességgel érkező szlalomosok is megtapasztalták, hogy a bal kanyar, a Mansell megengedi a nagy tempót. Azonban nekik nem vetőkő, hanem egy bója következik. Ha ezt túl éles szögben veszik, az autó szintén megcsúszik és már nem fér be a bójához megfelelően. Szabolcs ezt első, Zsolt a harmadik körében tapasztalta, és a korrigáció ha meg is történt, nem mindegy milyen ívről érkeztek a Mansell-ből a bójához. Azt meg kell említeni, hogy itt a szlalom versenyek átlagos sebességénél nagyobb volt a tempó, amit a kilométer óra mutatott. A Sződy fivérek autója a Mansell-kanyar előtt 95-100 km/órával ment, ami a széria kategóriában általában ritka sebesség. Csak gyors pályákon elérhető.

 

Eredmények 

A letelt óvási idő után a díjkiosztó következett. Szabolcs és Zsolt most nem kerültek fel a dobogóra. A negyedik és ötödik helyen végeztek kategóriájukban. Pontszámokban azonban úgy tudják, a harmadik és negyedik helyért járó pontokat kapják, egy nem bajnokságban induló versenyzőtársuk dobogója miatt. Ettől függetlenül év végére várhatóan nem változik az eredmény. Zsolt elérte a harmadik, Szabolcs a negyedik helyet. A még nem hivatalos eredmény miatt azonban még nem felhőtlen az öröm. Ki kell várni.

A Hungaroringi futam összefoglalója a Sződy fivérektől:

„Nagyon vártuk ezt a versenyt. Először úgy nézett ki, mégsem rendezik meg, végül jött a jó hír: lesz versenyünk a Ringen. Külön köszönet érte a Szervezőknek. Fontos volt, hogy jó időben legyünk itt egész nap. Ez megadatott, mert ennyire jó hőmérsékletű, napos időre nem is számítottunk. A pálya és a szlalom vonalvezetéssel is elégedettek voltunk. Jót autóztunk, és nem mondanám, hogy olyan nagy tétje lett volna, már a pontok számításait is beleértve. Reméljük jövőre is versenyezhetünk itt, mindig különleges a helyszín. Nem véletlenül ilyen népes a mezőny minden Ringes szlalomversenyen.” – foglalták össze a napot a Sződy fvérek.

A záró futamot október 31-én a KakucsRingen rendezik.

A verseny utáni héten beszámolunk az idei utolsó szlalom országos bajnoki futamról.

Fotók:

Czárl Adrienn

Tóth Tamás

 

Ajánlott cikkek