Superenduro Vb Krakkó: Zsigovits Norbi először jutott a döntőbe Lengyelországban

Számos olyan hazai motorsportoló van, akiket egyszerűen lesajnál a hazai média. És milyen szép az, amikor az illető 15.000 ember előtt, egy világversenyen ad csattanós választ erre az egész attitűdre… A hétvégén pontosan ezt tette Zsigovits Norbert motorversenyző, a RaceVloggers pedig teret ad a fiatal tehetség híreinek!

Zsigó az elmúlt hétvégén a Superenduro világbajnokság első fordulóján vett részt, ahol az előkelő 8. helyen végzett az úgynevezett Europe Open kategóriában. A lassú, technikás pálya és a 45 nevező is nehezítette Norbi dolgát:

„Az edzéseken nem igazán tudtam jól menni, nem éreztem még a pálya ritmusát, valamint a sok versenyző miatt nem volt tiszta köröm, így a Last Chance futamban kell majd bizonyítanom.” – számolt be a pilóta a kvalifikációs edzést követően.

A Last Chance-ban a magyar tehetség egy rossz rajtot követően folyamatosan jött fel, higgadt motorozással sokáig a második helyen haladt, majd az utolsó körben átvette a vezetést és meg is nyerte a futamot, amivel a 9. helyen kvalifikálta magát az esti döntőkre:

„Nem igazán tudtam, hogy hányadik helyen állok, próbáltam csak arra figyelni, hogy hiba nélkül és nyugodtan versenyezzek. Nagyon nehéz volt a pálya, ezért igyekeztem csak az akadályokra összpontosítatni, és a tempót figyelmen kívül hagyni. Ez végül bejött.”

Az esti programra már két héttel a verseny előtt elfogytak a jegyek, több mint 14.000 néző fogadta a pilótákat a Tauron Arénában, ahol az Europe Open futamával kezdődött a világbajnokság.

Norbi egy közepes rajt után szépen zárkózott fel a többiekre, ez a 6. helyre volt elegendő:

„Elégedett vagyok a futammal, amit nagyobb hiba nélkül sikerült befejeznem, viszont a végére elfáradtam, amit azért is sajnálok, mert így pár pozíciót vesztettem az utolsó körömben.”- mondta el az első verseny után a csákánydoroszlói fiatalember.

A második megmérettetés már nem sikerült ilyen jól Zsigónak, az első körben megütötte a rezóját, valamint kétszer bukott is a futam során, így a tizedik helyen ért célba:

„ Itt már feketén-fehéren látszott, hogy nincs mögöttem az a kondíció, ami szükséges lenne, viszont amit tudtam, azt kihoztam magamból és összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, a jövőben pedig még több időt fogok fordítani a fizikális és mentális erőnlétem fokozására.”

A világbajnokság következő állomása Németországban lesz Január 4-én, ahol újra láthatjuk majd motorozni a tehetséges magyar superendúróst.

Ajánlott cikkek