A népszerű váci terepmotoros, az ország egyik legnagyobb off-road csapatának klubvezető/tulajdonosa már számtalanszor bizonyította, mennyire fontosak számára a vak és gyengén látó embertársai. Most ismét komoly társadalmi szerepvállalásra adta a fejét!
Laller már nem először vesz részt a Balaton kerülő tandemtúrán, melyet a Mozdulj Közhasznú Egyesület szervez látássérülteknek. Horváth Lajos nevét számos neves személyiség mellett több alkalommal az esemény fővédnökei között is megtalálhattuk, most pedig az a megtiszteltetés érte a Dakar Rally-t kétszer is megjáró sportolót, hogy ő lehet a X. jubileumi alkalom patrónusa:
„Nagyon örülök, hogy a X. Balaton kerülő tandemtúra szervezőinek ezen a jeles évfordulón is az én nevem jutott eszébe. Természetesen örömmel mondtam igent a felkérésre, melynek célja, hogy együtt hívjuk fel a figyelmet a vak és láttássérült embertársaink mindennapos problémáira, az esélyegyenlőségre, valamint tudatosítsuk a társadalomban, hogy egészségkárosodással is lehet, és kell is teljes, boldog életet élni.
Már eddig is jó pár alkalommal szálltam be a tekerésbe, és mindig szívesen mentem, hiszen amellett, hogy magam is imádok bicajozni, mindig élmény az együtt töltött idő ezekkel a srácokkal és lányokkal. Fővédnökként mindent meg fogok tenni, hogy ők is legalább ugyanolyan jól érezzék magukat velem, mint én velük.” – számolt be örömmel Laller a megtiszteltetésről, és a vele járó felelősségről.