Megnéztem : A Hot Wheels Monster Trucks Live Budapestre hozta Amerikát!

A Hot Wheels Monster Trucks Live Show gyerekeknek készült, de a felnőttek is épp úgy élvezték, hiszen ehhez hasonló 4,5 tonnás, Etanollal működő repülő szörnyetegeket nem láttunk egy ideje hazánkban. De reméljük, hogy még fogunk a közeljövőben…

Még 2021 végén jött szembe valahol az esemény, amely egyből megbabonázott, hiszen kellőképpen autóőrült vagyok… Az itthoni szervező, a Live Nation Magyarország egyik készséges munkatársával történő levelezés után élőben megnézhettük a Show-t. Először sajnáltam, hogy nem fotózhatok az eseményen, mivel látványból nem volt hiány, aztán élőben megpillantva az életre kelt Hot Wheels „kisautókat”, már egyáltalán nem bántam… Megélni ezúttal jobb volt, mint fényképezni.

Korábban jártam már  egy vidéki, komolytalan Monster Trucks bemutatón, ahol a törés és zúzás szerepelt a középpontban. A Hot Wheels Monster Trucks Live Show viszont egy igazi amerikai produkció, ahol több versenyszámban is megméretteti magát a hat pilóta és furcsa névre keresztelt hatalmas négykerekűje. Az öt feladat között szerepel fánkozás, freestyle, távol-, illetve magasugrás is.  Az előadást színesítette még egy tüzet okádó, autófaló szörny, ami a „gyerek sikításával táplálkozik” (frankón kettéroppantott egy roncsautót), az eget pedig három Freestyle Motocross versenyző vette birtokba, akik lélegzetelállító mutatványaikkal sokkolták a népes közönséget. A kicsiket és nagyokat is egyaránt megtáncoltatták a műsorvezetők, ez kimondottan mókás volt. Főleg a gyerekek tánca, mivel ők a Baby Shark című örökzöldre mozogtak…

A kétórás előadás minden perce élménydús volt, amelyet egy hamar nem fogok elfelejteni. Remélem, hogy a következő években még ellátogat hozzánk a Mattel és Hot Wheels közös produkciója!

Ezúton szeretném megköszönni a szerkesztőségünk számára biztosított jegyeket a Live Nation Magyarországnak.

Írta: Háfra Zsolt

 

Ajánlott cikkek