Kecskés Bence felkészülten áll rajthoz a vallelungai szezonzárón

A New Times Racing versenyzője a rehabilitációt követően visszatér a versenypályára, ráadásul a vallelungai szezonzáróra.

Kecskés Bence korábban, a Pre MiniGP kategória 2. helyén végzett itt, így ez egy jelentőségteljes helyszín számára. Ezúttal a teljes nyomvonalat használják majd, amelyen több, ovál jellegű, döntött kanyar is található. Ezek egyfajta katapultként plusz lendületet adnak a következő egyenesre, ha jól van beállítva a motor és a versenyző ki tudja használni a pálya adta lehetőségeket. Az ideális konfiguráció megtalálására a csütörtöki, illetve a pénteki edzések állnak rendelkezésre, amelyeken a csapata mindent meg fog tenni.

Bence, legutóbbi esését követő rehabilitáció befejeztével többször edzett a Hungaroringen, az Euroringen és a Kakucs Ringen is. Tehát, alaposan felkészült a 2020-as csonka szezon utolsó megmérettetésére, melyre barátságtalan időjárást jósolnak a szakemberek. A csapat azonban bízik abban, hogy a vasárnapi futamokra elállhat majd az eső.


Ezen az ominózus helyszínen Kecskés Bence új sisakfestéssel áll majd rajthoz, melyet édesanyja tervezett és Mike Tamás festett meg. Csapattársa, Maxwell Toth sajnos a vírushelyzet miatti szigorítások miatt nem tud Amerikából az olaszországi helyszínre utazni.

Forrás: Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk / RXP-Sic 58 Magyarország

Ajánlott cikkek