A show gurul tovább, landolt a Netflix nagy sikerű „Hajts a túlélésért” névre keresztelt sorozata, amelynek mind a tíz része egyben elérhető. Fontos nyomatékosítani, hogy nem csupán az előfizetőknek.
Ez az alkalom azért is különleges, mert az F1 tavalyi bezárkózása után a szurkolókon át az akkreditált sportsajtóig mindenki végletekig ki van éhezve arra a látványra, ami a kulisszák mögött történt. A fennálló helyzet miatt (már gyomrunk sincs ahhoz, hogy ideírjuk, mi az) 2020-ban a nézők mellett a szakma hozzáférését is alaposan megnyirbálta a FOM, ám ez a tiltás a Netflix munkatársaira nem vonatkozott.
Azt hiszem, nyugodtan beszélhetek többesszámban, és elmondhatom, mindannyian kíváncsian várjuk, hogy mit sikerült kihozni ebből a szomorúan kezdődő, de ugyanakkor parádés dolgokat tartogató időszakból. Elég csak a versenynaptár még most is fennálló bizonytalanságaira, a „semmiből” előlépő pályákra, Nico Hülkenberg beugrásaira, a mugellói négyrajtos futamra, Pierre Gasly és Checo Perez győzelmére, vagy Sebastian Vettel Ferraris zuhanására gondolni. Hogy George Russell bálványdöntéséről és Lewis Hamilton hetedik vb címéről (+rekordjairól) már ne is beszéljünk…
És hogy egy remek hírrel zárjuk a cikkünket, (aki még nem tudná, annak) szeretnénk KIEMELNI:
Mindenki számára elérhető a Netflix 30 napos INGYENES próbaidőszaka, melybe bőven belefér ez a tíz epizód. A regisztráció gyors és pofonegyszerű (csak egy bankkártya kell hozzá), ha lemondanád, az is csak egy pillanat.
Zéró rizikó, MAX IZGALOM, jó szórakozást hozzá!
Forrás: FansBrands