Hogyan tovább? Mi lesz jövőre? Bizonyára mindenkinek ismerős ez a két kérdés, aki megfordult már a motorsportban. Persze mindenki tudja, hogy a benzinégetés nem olcsó játék, de aki egyszer belekerül, azt magába szippantja ez a világ, és utána többé nincs menekvés.
Manapság nem könnyű a magyar versenyzők helyzete, nagy részük meg is sínyli az anyagiakkal folytatott szélmalomharcot, ami talán a legnagyobb verseny egy karrierépítésben. Az egyik legnehezebb dolog, hogy mennyire aránytalan, amikor látod, a világ egyik részén hatalmas pénzekből gazdálkodhatnak, itthon pedig már akkor összeteheted a két kezed, ha egyáltalán autóba ülhetsz.
Léteznek olyan helyek, ahol mással nem kell foglalkoznod, csak azzal, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsd, és folyamatosan a határaidat feszegesd. Erről szól az összes napod, csak hozd ki magadból a maximumot – persze ez sem egy egyszerű dolog, mert az autósport fizikálisan és mentálisan is nagyon megterhelő.
De ahogy majdnem minden, Magyarországon ez is másképp működik. Ha szerencséd van, akkor az átlagnál jobb körülmények közé születsz, van egy családi vállalkozás, ami neked is munkalehetőséget és védőhálót nyújt, és ha nincs, akkor is dolgozol folyamatosan, csak már nem magadnak. És mellette próbálod az összes fennmaradó időd a sportnak szentelni. Valljuk be, nem ez a legjobb opció…
Szomorú dolog, és állandóan jelen lévő tendencia, hogy nagyon sok tehetséges versenyzőt veszít el az ország a motorsport támogatásának teljes hiánya miatt. Persze, versenyzőként az ember mindig reménykedik, hogy majd “jövőre talán összejön”, de nincs is annál demotiválóbb, mikor látod, hogy egymás után úsznak el az évek. Fiatalabb pedig nem leszel, és profi szinten nincs sok időd a bizonyításra.
Senkinek nem kívánom az érzést: hiába vagy remek formában, újból csak a pálya széléről nézheted az eseményeket. És közben marcangolod önmagad, hogy biztosan jó irányba tartasz-e, mit csinálsz rosszul, vagy, hogy egyáltalán miért vágtad ekkora fába a fejszéd?!
Lelkileg is komolyan megviseli az embert, mikor hosszú évek munkáját látja a mélybe zuhanni, de nincs mese, küzdesz tovább, mert a pályán is ezt tennéd, és versenyzőként sosem adhatod fel.
Általában a következő szezon sorsa mindig az október – február közötti időszakban dől el, ezalatt tárgyalsz csapatokkal, mész edzeni, keresed a cégeket és próbálod megteremteni a lehető legjobb lehetőséget. Ilyenkor gyakran érzi úgy az ember, hogy 24 óra is kevés egy napra.
Jobb esetben van valaki, aki segít neked, de az is lehet, hogy teljesen egyedül kell végigjárnod ezt az utat. Amikor pedig már csak egyetlen hét van a szezonkezdésig, még akkor sem akarod beismerni, hogy ismét elúszott egy év – mert még bízol a csodában, bármiben, bárkiben, hátha…
Most épp én is így vagyok ezzel, fogalmam sincs mi lesz 2020-ban, de a versenyző kollégákat hallgatva, sajna nem én vagyok az egyedüli.
Talán a gokartosok dolga a legnehezebb, már ami a továbblépést illeti. Természetesen nem azt nehéz eldönteni, hogy a zárt kasztni vagy inkább a formaautó irányába menjél, sokkal inkább a már említett költségek kötik meg durván a kezed. A váltáskor ezek a költségek rögtön megugranak, és dolgozhatsz te bármennyit is, zsebből már lehetetlen lesz mindezt finanszírozni, támogatót találni pedig…
Legtöbb esetben meg sem hallgatnak, pedig ez lehetőség lenne a cégeknek is, hiszen a versenyzőkön keresztül a médiában soha nem látott ismertséget tudnának maguknak generálni.
Én mindenesetre töretlenül bízom abban, hogy az emberek végre ráeszmélnek, nem csak a foci létezik, nem csak a labdarúgás a „látványsport” (…), és egyszer majd nekünk is lesz lehetőségünk megmutatni, hogy mit is tudunk. Hosszú évek küzdelme után most először látok erre egy kis reménysugarat, elég csak az újonnan épülő MotoGP pályára, a sikeres Rallye EB futamra, vagy akár Michelisz Norbert világkupa győzelmére gondolni.
