Időutazásban vehettek részt azok az autó és motor rajongók, akik elutaztak Düsseldorfba
a kiállítási központ, illetve a Merkur Sportaréna nagyparkolója mellett, a Green Parkban
töltötték az első augusztusi hétvégét. A fesztivált 16. alkalommal tartották meg. Három nap
alatt 35.800 látogatót vonzott.
Több focipálya méretű területet töltöttek meg a veterántulajdonosok és old-timer klubok idén.
A kapun belépve pár lépés után számtalan Mercedes-Benz látványa tárult a látogatók elé. Körbesétálva (akár megérintve a járműveket) a kitett táblák szerint a Spa-Sofia-Liege ralin végigment szárnyas 300 SL versenyautót és az MB olyan változatait is meg lehetett nézni, amelyeket a 70’-es évek autós könyveiben is csak elvétve mutattak. A Classic Days-en egyébként is több területen volt jelen a stuttgarti márka.
A Mercik után az ember épp leülne egy padra, hogy átgondolja, miket is látott az első szektorban, de sok idő nincs, mert a távolba nézve kiderül, hogy a bejárt terület a Classic Days-nek egy szeletkéje még csak.
Irány a versenytechnika!
A Racing legends területe következett komolynak mondható nyüzsgéssel.
Versenyautók jobbra és balra szép sorokban álltak. Műszerfalakra, kormányokra tekinteni bőven lehetett, mivel a legtöbb autó kabrió, azaz nyitott, tető nélküli sportautó volt. A ki tudja hány kupát begyűjtő gépeket centiről-centire körbe lehetett járni, megszemlélni.
Egészen a húszas évektől kezdve, hiánytalan felszereléssel voltak láthatóak az autók. Itt már hangok és illatok is dukáltak a korhoz, mert bizony elindultak időnként a vékonykerekűek valahova, amiről lejjebb írunk… . Bentley-k, BMW-k, Mercedes-ek és még számtalan márka vonultatta fel magát.
Ennek a blokknak a vége felé plusz érdekesség is volt. Lehetett időt tölteni a múlt elektromos autóival, amelyek hírből sem hallottak okos telefonos vezérlésről, aztán sokak megálltak videózni a fagáz–hajtásos járműveket. Ezek mennek és működnek, bemutató autózást is láthattunk velük.
A látogatónak itt egy kis pihenőt már érdemes volt tartani és dönteni, hogy merre tovább az egyre nagyobbnak tűnő területen. Aki a márkatalálkozókra volt kíváncsi, annak egyszerű dolga volt. A Szervezők csoportonként, egy-egy elkerített területen pl. csak olasz, francia, angol autókat állítattak ki. Így tulajaik és autóik egy területen voltak jelen.
Kiemelnénk az amerikai és volt szocialista autókat. Mindkettő egy életérzés, az egyik Nyugatról, a másik Keletről.
Autóversenyzők, autogramok
Volt másik út is, ami az Aramco rendezvénysátorhoz vezetett. Ott szakmai beszélgetések zajlottak pl. a jövő üzemanyagáról. Azonban az igazi tömeg az aláírás osztás idejére jött rajongói szinten. A programban előre jelzett vendégek készségesen írtak alá fotókat, és még pár szóban beszélgettek is az érdeklődőkkel. Név szerint Leopold Prinz von Bayern, Jochen Mass, Kurt Ahrens, Eckhard Schimpf, Dindo Capello autóversenyzők, és Dr. Mario Theissen volt F1 BMW Motorsport igazgató.
Az autócsodák megtekintése közben végig hallható volt a dinamikus old-timer bemutató, amely „zeneként” hatott, hiszen a versenyautók egy felépített utcai versenypályán rótták a köröket. A korlát mellett állva nézhettük a korábbi évek Le Mans és más versenykategóriák legendás autóinak bemutatóit. A nap során több etapban. Habár nem oldtimer, épp ellenkezőleg. A Bugatti elhozta a két szép Veyron mellett a Bugatti W16 Mistral-t, amelyből összesen 99 darab készült. Ára több, mint borsos: 2 milliárd Forint.
Korhű depó
Ezen a pályán átívelt egy híd a múltba. Azaz, egy korhű parc fermé-t, vagyis depót láthattunk. Eredeti versenyautókkal, felszerelésekkel ahogyan régen.. . Képviselte magát a többek között a Kremer Racing, de Manuel Reuter egykori Opel Vectra túraautóját is láthattuk itt.
Az esemény szervezői már korábban is megírták a honlapjukon, hogy a régi versenyautókhoz tartozó eredeti kamionok, szállító és kiszolgáló teherautók is megnézhetőek lesznek. Ott is voltak, szép számmal és mellé korhű műhely és felszerelés is tartozott.
Fontos kiemelnünk, hogy sok látogató korhű ruhákban jelent meg, ahogy általában egy oldtimer vagy classic rendezvényen lenni szokott.
A több száz kiállított autót szinte minden részletében lehetetlen megszemlélni, de minden érdeklődő számára jutott érdekesség és látnivaló. Örömmel írjuk, hogy a záporok ellenére is jó hangulat és kellemes programok jellemezték a három napot. Annak ellenére, hogy vasárnap a rossz időjárás miatt korábban zárt a Classic Days idén.
Összességében a három nap a „múltban” csodálatos látványt és hangulatot kölcsönzött a mai kor emberében. Történelem és hagyomány egy csokorban.
Fotók: Sződy Szabolcs, Sződy Zsolt