A SOLUTION Racing Team fiatal formaautós pilótája pénteken az „álmok színházában”, a legendás Autodromo Nazionale Monzán pattant az F3-as volánja mögé. A tehetséges magyar fiú ismét bekezdett, hiszen a szabadedzések 42 fős tumultusában rendre az élmezőnyben mozgott.
Tette ezt annak ellenére, hogy a pénteki körülmények cseppet sem voltak ideálisnak nevezhetők. A versenyzőnek mindössze kétszer húsz perce volt arra, hogy összemelegedjen a pályával és élesben is feltérképezze azt. Az FX2000-es széria elsőként hajtott a monzai pályára, ahol a reggeli órákban a hűs idő mellett néhány csepp eső is tiszteletét tette. Az erős eredmény ellenére Benjámin nem elégedett, érzése szerint jócskán maradt még kiautózható idő a lábában:
„Óriási mezőny jött össze, amelynek túlnyomó részét az enyémnél jóval fiatalabb és erősebb Forma-3-as autók alkotják. Száraz körülmények között nem egyszerű tartani velük a lépést, de az időjárás jelentés szerint szombatra ide is megérkezik majd az eső, és ez nagyban segíteni fogja a dolgunkat. Ma a fél szemem a közeli Imolán van, ahol velünk egy időben zajlik az Olasz Nagydíj, és ott már a víz az úr. Ha lehetne egy kívánságom, akkor azt a holnapi kvalifikációra hegyezném ki: jó lenne, ha a csapadék megérkezne az időmérőre. Másrészt szeretnék két hibátlan gyorskört összerakni, és a mezőny elejéből megkezdeni a remélhetőleg szintén esős első versenyt.
Egy kis szerencsével jó eredményt érhetünk el, én és a csapatom is nagyon motiváltak vagyunk. Számomra különlegesen fontos a monzai hétvége, hiszen egy térben vagyunk a Formula Regional by Alpine sorozattal, ahol a világ legismertebb utánpótláscsapatai is képviseltetik magukat. Szeretnék nekik villantani, felhívni magamra a Prema, az Art Grand Prix, az Arden, vagy bármelyik tradicionális istálló figyelmét.” – összegzett Berta Benjámin, aki az első szabadedzést a harmadik helyen nyitotta, a másodikon pedig használt Pirelliken is képes volt a hatodik helyre behozni az autót.