F2: Ismét az újoncok dominanciájával vette kezdetét a versenyhétvége!

Igazi nyári időjárás fogadta a mezőnyt Silverstoneban. Még a Brit Nagydíjhoz képest is meleg volt a pálya és a levegő hőmérséklete, gyaníthatóan ez is nagyban befolyásolta az eredményeket.

 

Az egyetlen jelentősebb eseményt megint egy rózsaszín autó idézte elő. A BWT HWA autói eddig látványosan szenvednek a szezon során, kirívóan sok technikai hiba hátráltatja őket. Lehet Alesi megpördülése mögött is hasonló indok áll. A francia pilóta az 1. szektorban megforgott, az eset visszajátszva is érdekesen festett, de a lényeg, hogy a pink autó nem tudta folytatni a gyakorlást, a pályabíróknak kellett letolnia az F2-es gépet. A Formula 1 első számú utánpótlásnevelő szériájában a szoros befutók a jellemzőek, de ezúttal a pilóták között meglepően nagy volt a különbség. A szabadedzést a japán Yuki Tsunoda nyerte, elismerésre méltó, közel fél másodperces előnnyel indiai csapattársa, Jehan Daruvala előtt. A harmadik helyezett, Felipe Drugovich kerek 5 tizedmásodpercet, míg az utolsó helyen végző Guilherme Samaia már néhány ezred híján 4 másodpercet kapott.

Mindez nem fest túl jól, de ne temessük a hétvégét, mert az F2 már számtalanszor rukkolt elő váratlan izgalmakkal, reméljük így lesz ez a továbbiakban is. Az időmérő edzést 17:55-ös kezdéssel az M4 Sport élőben közvetíti.

 

 

Forrás: Formula 2

Ajánlott cikkek