Akit mindenki vár ? – Fernando Alonso újra munkában

Ha van pilóta, akit senkinek sem kell bemutatni, az a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. Amióta elhagyta a Száguldó Cirkusz világát láthattuk őt az Indy500-on, Le Mans-ban, vagy épp a Dakaron. Az egyetlen dolog, amitől azóta sem távolodott el, az a gokart és az F1-es visszatérés. Nem kellett sokat várni, hogy az utóbbi is megtörténjen, hiszen Alonso nemrégiben alá is írt a Renault-hoz, ahol 2005-ben és 2006-ban is megszerezte a világbajnoki címet. Most pedig meg is kezdte a felkészülést a 2021-es szezonra.

Az első nap után Alonso az Instagramra és a Twitterre is megírta a beszámolóját, ahol az ismerkedésről szoló első napjáról írt röviden. Elmondása szerint  az első napja is elképesztő érzelmeket váltott ki belőle, hiszen olyan volt, mint 2002-ben, mikor először járt a gyárban, viszont most már semmi sem ismeretlen a számára és pontosan tudja, mit, hol találjon. 

Alonsón látni, hogy ismét motivált és még mindig éhes a sikerre. Az első információk szerint a jövő szezon egy tesztszezon lett volna a spanyolnak, azonban, ahogy az elmúlt futamokon is láthattuk, a Renault egyre jobb formában van (Ezt talán Ricciardo bánja most a legjobban…), így Alonso már Abu Dhabi-ban szeretne beülni az autóba a fiatal pilóták tesztjén. Valljuk be, furán fog kinézni, mikor a kétszeres világbajnok a fiatalokkal köröz a pályán, de ha a szabályok engedik, akkor a Renault biztosan ki fogja majd használni ezt. Ami még biztos, hogy szurkolói szemmel is nagyon jót fog tenni a mezőnynek egy ilyen kaliberű pilóta visszatérése. 

 

Ajánlott cikkek